Négy játékosunk nyert a válogatottakkal
A Manchester United három játékost adott az angolok tegnap esti mérkõzésére, melyet Peru ellen megnyertek a háromoroszlánosok. Mellettük még Juan Mata lépett pályára pénteken.
Wayne Rooney és Danny Welbeck kezdõként kapott szerepet - a szenzációs nyitótalálatot szerzõ - Daniel Sturridge mögött. A két manchesteri mellett a Southampton játékosa, Adam Lallana szerepelt a 4-2-3-1-es felállásban. A találkozó második félidejében a Chelsea védõje, Gary Cahill, valamint a védelem belsejében szereplõ párja, Phil Jagielka volt eredményes, így alakítva ki a 3-0-s végeredményt. Chris Smalling az utóbbit váltotta és 18 percet játszhatott, addigra azonban Rooney már a padon ült, hiszen bõ egyórai játék után a csatár mellett Steven Gerrardot is lecserélte Roy Hodgson, helyettük állt be Jack Wilshere és Raheem Sterling. Phil Jones kimaradt a keretbõl most, miközben folytatja vállsérülésébõl való felépülését a vébére.

Mint Welbeck és társai, úgy Juan Mata is felkészülési meccsen volt érdekelt pénteken, hozzásegítve Spanyolországot a Bolívia felett aratott 2-0-s sikerhez. A United játékosa a támadóhármas jobb oldalán kezdte a mérkõzést Pedróval és Fernando Torres-szel, David de Gea helyett azonban Pepe Reina védett, így Vicente del Bosque döntése azt jelentette, a United legutóbbi szezonjának legjobbja továbbra is vár a válogatottban történõ bemutatkozására.
A spanyolok a második játékrész elején hamar elõnyhöz jutottak Torres büntetõjével, amit a Javi Martinez elleni szabálytalanságért fújt be a játékvezetõ. Matát a szünetben lecserélte a kapitány, a végeredményt pedig épp az õt váltó Andres Iniesta állította be.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Liverpool vs Manchester United
Premier League 11. fordulóAnfield Road
2026-11-22 17:30
Premier League 10. forduló
Old Trafford
2026-11-08 17:30
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 10 | 15 | 5 | +10 | 27 |
| 2 | Brighton & Hove Albion | 10 | 26 | 7 | +19 | 22 |
| 3 | Manchester City | 10 | 21 | 13 | +8 | 21 |
| 4 | Liverpool | 10 | 14 | 10 | +4 | 18 |
| 5 | Chelsea | 10 | 19 | 16 | +3 | 16 |
| 6 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 7 | Bournemouth | 10 | 16 | 14 | +2 | 15 |
| 8 | Brentford | 10 | 16 | 11 | +5 | 14 |
| 9 | Leeds United | 10 | 10 | 8 | +2 | 14 |
| 10 | Aston Villa | 10 | 14 | 17 | -3 | 13 |
| 11 | Tottenham | 10 | 10 | 11 | -1 | 12 |
| 12 | Newcastle | 10 | 13 | 16 | -3 | 12 |
| 13 | Hull City | 10 | 11 | 11 | 0 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 10 | 15 | 20 | -5 | 11 |
| 15 | Fulham | 10 | 10 | 12 | -2 | 10 |
| 16 | Nottingham Forest | 10 | 9 | 13 | -4 | 9 |
| 17 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 18 | Manchester United | 10 | 14 | 19 | -5 | 8 |
| 19 | Sunderland | 10 | 8 | 17 | -9 | 8 |
| 20 | Crystal Palace | 10 | 10 | 24 | -14 | 7 |