Martial lett január legjobbja
Anthony Martialt szavazták meg a szurkolók január legjobbjának a Manchester Unitednél – ez már a harmadik alkalom az idei szezonban, hogy megkapta ezt a jeles kitüntetést.
Mint mindig, ezúttal is drukkerek ezrei adták le voksukat a United hivatalos Twitter oldalán, melyek 50 százalékát Martial zsebelte be. A francia mellett még Jesse Lingard (35%) és Luke Shaw (15%) voltak a jelöltek.
2018 első hasonszőrű díját bezsebelve, Martial immár mesterhármast tudhat magáénak, ami a hónap legjobbjának járó elismeréseket illeti a 2017/2018-as idényben, hiszen szeptemberben és októberben is a virtuóz támadót választották meg a Vörös Ördögök szimpatizánsai az adott hónap legjobb teljesítményét nyújtó játékosnak. Mindent eldöntő találata a Tottenham ellen az Old Traffordon egyébként október hónap legszebb góljának címét is elnyerte.
A többi hónap játékosa cím nyertesei idén Paul Pogba (augusztus), Ashley Young (november) és Jesse Lingard (december) voltak.
DE MIÉRT IS NYERT ANTHONY?
A január ismét egy figyelemre méltó hónapja volt a francia légiósnak, aki három egymást követő Premier League meccsen is gólt szerzett a Vörös Ördögök számára – első ízben érte el ezt a teljesítményt -, s mindegyik esélyes a hónap legszebb találata címére.
Emellett két gólpasszal is kiszolgálta társait januárban, egész pontosan Romelu Lukakut egyszemélyben, aki mind a Derby County elleni FA-kupa siker, mind pedig a Stoke City elleni bajnoki győzelem alkalmával szerzett gólját Martial passzának is köszönheti részben.
Martial szerezte az első találatunkat is a 2018-as naptári évben egy fenséges megmozdulás eredményeképpen Újév napján az Everton ellen, végül 2-0 arányban megnyert találkozón. Ezt követően egy újabb remek befejezéssel örvendeztette meg a klub szurkolóit és társait az Old Traffordon elért diadalon a Stoke ellen – a találkozó vége 3-0 lett.

Ha ez nem lett volna elég, a 22 éves feltörekvő klasszisunk szerezte a Burnley elleni meccs egyetlen gólját is egy mértani pontosságú lövés révén, ami később a meccs embere címet is jelentette számára egyben, hiszen gólja mellett lenyűgöző teljesítménnyel is rukkolt elő a Turf Mooron.
Mindössze Lingard (12) és Lukaku (19) neve mellett szerepel eleddig több találat a szezon összes versenykiírását figyelembevéve, mint amennyit Martial szórt, de 11 góljával és 9 asszisztjával neki sincs oka a szégyenkezésre. Már most megfejelte a tavalyi, egész szezonban lőtt 8 gólját, és minden bizonnyal szeretné túlszárnyalni a 2015/16-os debütáló idényében elért 17 találatát is. Ezen szezonban egyébként két ízben kapta meg a hónap legjobbja címet.
A támadó tekintélyt parancsoló formában futballozik idén, akkor is hatást gyakorolva a játék menetére, ha kezdőként, és akkor is, ha csereként számít rá Jose Mourinho. A szezon hátralévő részében pedig ugyancsak létfontosságú szerepe lehet a Vörös Ördögök céljainak elérésében, mely nem titkoltan, a lehető legtöbb érem, trófea bezsebelése.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló