Tuanzebe Guinness-rekordot döntött
A Manchester United játékosa elmondhatja magáról, hogy Guinness-rekorder lett az idei túrán.
A 20 éves Axel Tuanzebe jelenleg az USA-ban tartózkodik a csapattal, ahol a felkészülési túrán vesz részt. Állítólag nagyon szeretne bekerülni a Vörös Ördögök csapatába a következő idényben, miután az elmúlt szezont az Aston Villánál töltötte kölcsönben.
Július 20-ig azonban még nem lépnek pályára a fiúk, de azon kívül Tuanzebe már letett a névjegyét az amerikai kontinensen, ugyanis világrekordot döntött.
Ez azonban nem kapcsolódik a labdarúgáshoz, hiszen egy Hungry Hippos nevű játékban ért el Guinness-rekordot jelentő időt. Ez egy klasszikus család-játék, melynek célja, hogy előbb kell megetetni Hippót, a játék vízilót, mint az ellenfeleknek.

A sokoldalú védő a saját Instragram-oldalán posztolt képet a díj átvételéről. A képen szerepel Adam Brown döntőbíró is, valamint az edzői stáb néhány tagja is részt vett az eseményen, akik videót is töltöttek fel, ahogy skandálják az angol játékos nevét.
A csapat néhány tagja is megpróbálta megdönteni a rekordot, azonban az angol védőnek sikerült csak ezt megtennie, akinek Andreas Pereira és RoShaun Williams is gratulált a közösségi médián keresztül.

A Guinness-rekordról hivatalos videó még nem látható, de hamarosan az is felkerül az internetre.
A döntőbíró, Adam Brown a következőket mondta:
"Nagyszerű napot töltöttünk el a Manchester United néhány játékosával, akik közül sokan megpróbálták megdönteni a Guinness-rekordot."
"Axel Tuanzebe mondhatja magát igazi győztesnek a nap végén, ugyanis sikerült megdöntenie a Hungry Hippos világrekordját, hisz 17,36 másodperc alatt etette meg Hippót, ezzel legyőzve csapattársait."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló