Tuanzebe és Fosu-Mensah is bizonyítana

A Manchester United saját nevelésű játékosai, Axel Tuanzebe és Timothy Fosu-Mensah eltökéltek, hogy a 2018-as felkészülési túrát képességeik megcsillantására használják azt követően, hogy a 2017/18-as szezonban értékes tapasztalatokat gyűjtöttek kölcsönben.


A 20 éves védők a nyár elején tértek vissza a Vörös Ördögökhöz, és azóta mindkét felkészülési mérkőzésen, a Club America és a San Jose Earthquakes ellen is pályára léptek.

 

Most abban reménykednek, hogy a csapat előtt álló AC Milan, Liverpool, Real Madrid és Bayern München elleni mérkőzéseken is szóhoz juthatnak azt megelőzően, hogy augusztus 10-én kezdetét venné a Premier League szezonja a Leicester City elleni hazai mérkőzéssel.

 

Tuanzebe, aki pályafutása során eddig 8 alkalommal lépett pályára a United felnőtt csapatában, az előző idényt az Aston Villanál töltötte, mielőtt áprilisban bokasérülést szenvedett volna. Vasárnap pedig nagyon boldog volt, hogy pályára léphetett a Levi's Stadiumban.

 

 

"Jó menet volt" - kezdte.

 

"Eddig nagyon jól alakul az edzőtáborunk, remek a hangulat, jó energiák vesznek minket körül, az pedig külön jót tesz, hogy ennyi fiatal vehet részt a túrán. Ez mutatja, miről is szól ez a klub és a menedzser filozófiája. Fantasztikus volt visszatérni a csapatba a sérülésem után. Jó érzés volt, készen állok az újrakezdésre."

 

"Egyértelműen több játékidőre van szükségem ahhoz, hogy bizonyítani tudjam ki vagyok én és mire vagyok képes. Amikor az ember felnőtt korba lép a futballban, akkor így kell cselekednie. Minden csak a pályán töltött percekről és arról szól, hogy megmutathasd a világnak, ki vagy."

 

Fosu-Mensah a fejlődése szempontjából szintén nagyon értékes kölcsönidőszakot töltött a Crystal Palace együttesénél a 2017/18-as szezonban.

 

A holland bekk összesen 24 tétmérkőzésen szerepelt a Sasoknál, és kihagyhatatlan tagja volt Roy Hodgson védelmének, amely tevékenyen kivette a részét a bennmaradás kivívásából.

 

Tim azonban most arra koncentrál, hogy a United színeiben lejátszott 21 mérkőzésének számát növelni tudja.

 

 

"Nagyszerű tapasztalatot jelentett számomra, hogy kölcsönben játszhattam" - tette hozzá.

 

"Remek volt a Premier League-ben pályára lépni hétről-hétre. Rengeteget tanulhattam abból, hogy játékban voltam és hogy Roy Hodgson kezei alatt játszottam. Élveztem a Palace-nál töltött időszak minden percét."

 

"Most viszont nem lebeg más cél a szemem előtt, mint hogy része legyek a United keretének, tanuljak, és fejlődjek a nagyszerű menedzserünk irányítása alatt."

 

Mivel a United a nyári túra első két meccsét egyaránt döntetlenre hozta, ezért a játékosok eltökéltek, hogy a számukra csütörtökön kezdődő International Champions Cup keretében minél hamarabb megízlelhessék a győzelem ízét.

 

Mindazonáltal Tuanzebe igyekezett leszögezni azt a tényt, hogy a felkészülési szezon legfontosabb feladata az erőnléti állapot megfelelő szintre hozása egy hosszú és eseményekkel teli szezont megelőzően.

 

"Mi csak szeretnénk a lehető legjobb edzettségi szintre kerülni" - folytatta.

 

 

"Minden egyes nap egymást húzzuk magunk után, látjuk, hogy egyre jobbak a teljesítményeink és még van hátra itt kint három meccsünk, úgyhogy megpróbáljuk majd mindegyiket megnyerni és ezzel együtt a tornát is, hogy aztán készen álljunk a Premier League rajtjára."

 

Az amerikai szurkolókról szólva a fiatal saját nevelés elismerő szavakkal szólt támogatásukról és elköteleződésükről.

 

"Ezek az emberek rengeteg pénzt fizettek azért, hogy láthassanak minket, nekünk pedig semmibe nem kerül, hogy viszonozzuk a szeretetüket és mi is kimutassuk a támogatásunkat feléjük. Egészen egyszerűen szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak, mert lenyűgözőek."

 

Andreas Pereira személyében egy másik olyan sokra hivatott játékos is kerettag a túrán, aki kölcsönből térhetett vissza, ezúttal a La Ligaban szereplő Valenciaból.

 

 

"Nagyon fontos évet töltöttem a Valencianál, hihetetlenül sokat tanultam" - avatta be a klub hivatalos weboldalát az előző évi élményeibe a brazil korosztályos világbajnoki ezüstérmes játékos.

 

"Rendkívül értékes tapasztalatokkal gazdagodtam, de örülök, hogy újra itt lehetek a csapattal. Készen állok a játékra és a bizonyításra."

 

"Igen, ez a felkészülési szezon nagyon fontos a csapat számára. Nagyon jól fel kell készülnünk arra, ami vár ránk az elkövetkezendőkben és minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy mindent kihozzak a lehetőségemből és megmutassam, hogy lehet rám számítani."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!