Scholes: Hiányzik a minőség a versenyképességhez

Paul Scholes szerint a Manchester United játékosok terén nem rendelkezik elegendő minőséggel ahhoz, hogy harcban lehessenek a Premier League bajnoki címéért, és elmondása szerint José Mourinho menedzsernek valószínűleg távoznia kell, ha nem tudnak beleszólni az aranyéremért folyó versengésbe.


19 pontos lemaradással végzett a végül bajnoki címet szerző Manchester City mögött a United az előző idényben, Mourinho pedig "nehéz szezont" jósolt magának, ha nem sikerül a számukra ma kora este záruló nyári átigazolási időszakban megerősítenie játékoskeretét.

 

Mivel a Liverpool erős költekezésbe kezdett a nyáron, a Manchester City pedig már idejekorán lerakta a névjegyét a Chelsea sima legyőzésével a Community Shield döntőben, így Scholes attól fél, hogy az előttük álló évben a United képtelen lesz tartani a lépést majd az éllovasokkal.

 

"Ha megnézzük a Manchester City-t, és talán a Liverpoolt is, nem gondolom, hogy a United ugyanolyan kvalitásokkal rendelkezne ebben a pillanatban, mint ők. A Liverpoolnak sikerült néhány nagyon jó igazolást végrehajtania. A United az előző szezonban előttük végzett" - kezdte Scholes Hong Kongban.

 

"Nem látom, hogy a United közelebb került volna a City-hez. A City egy nagyon jó csapat, nagyszerű menedzserrel, remek játékosokkal és olyan játékstílussal, amely mindegyikük zsigerében benne van. Ezzel szemben úgy tűnik, a Unitednél nem biztosak abban, hogy mi a helyes irány, és merre kellene haladni."

 

"Nem igazán lehet tudni, hogy mire képes a csapat, a játékosok, és hogy milyen teljesítménnyel fognak előrukkolni az egyik és milyennel a másik héten. Úgyhogy remélem tévedek, de nem hiszem, hogy idén harcban tudnának lenni a bajnoki címért."

 

A Vörös Ördögök két játékosért nyitották ki pénztárcájukat a nyár folyamán, Fred és Diogo Dalot személyében, de továbbra is nagyon élénken érdeklődnek egy középhátvéd megvásárlásáért.

 

Eközben a meglévő keretükben se lehetnek száz százalékig biztosak, Paul Pogba jövője ugyanis bizonytalan azt követően, hogy a United visszautasított egy 45 millió fontot plusz Yerry Mina és Andre Gomes játékjogát tartalmazó barcelonai ajánlatot.

 

 

Nem igazán mondható sikeresnek a csapat felkészülése se, az utolsó Bayern München elleni, egyébként 1-0-ra elveszített találkozót követően pedig Mourinho beismerte, "nehéz" a helyzetük.

 

Most azonban már a portugál menedzsernek és legénységének a péntek esti, Leicester City elleni szezonnyitóra kell koncentrálni, Scholes pedig kijelentette, egykori csapatának villámrajtot kell vennie - különben nőni fog a menedzserre nehezedő nyomás a távozásra.

 

"Hogy szerintem távozik-e? Egyáltalán nincs ötletem. Nagyon jól kell rajtolnia a csapattal, efelől nem lehet kétség" - tette hozzá az élő klublegenda.

 

"Szerintem sok fog azon múlni, hogy miként játszik a csapata, ha értik mire gondolok. Ha a csapata nem szerepel és játszik jól, nem szórakoztatják az embereket és nincsenek harcban a bajnoki címért, akkor valószínűleg távoznia kell."

 

"De nagy tapasztalattal rendelkezik, top klubok kispadján ült, volt már olyan nehéz helyzetben korábban is, mint most, de meg kell találnia az utat, amelyen ebből kijöhet."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Leicester City

Premier League 1. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!