Téli edzőtábor: Ighalo ott lesz, Pogba nem

Paul Pogba kimarad a Manchester United kedvező időjárási körülmények közé szervezett spanyolországi téli edzőtáborán résztvevő keretből, hogy folytassa rehabilitációját bokaműtétjét követően.


Pogba, karöltve a Vörös Ördögök másik hosszútávú hiányzójával, Scott McTominay-jel, Manchesterben marad azzal a céllal, hogy befejezve rehabilitációjukat elkezdhessék az erőnléti felzárkózást, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy bekerülhessenek Ole Gunnar Solskjaer meccsnapi keretébe.

 

A United erre a hétre szabadságolta játékosait, szombaton viszont útra kelnek Marbellara, a spanyol úticélba tartó repülőn pedig Odion Ighalo is ott lesz.

 

Bruno Fernandes szintén részt vesz majd az edzőtáborban, így mindkét januári igazolásnak lesz lehetősége megfelelően beilleszkedni a manchesteriek felnőtt csapatába.

 

 

Pogba a Boxing Day óta nincs bevethető állapotban, de abban reménykedik, hogy a február 17-i, Chelsea elleni idegenbeli rangadóra már megfelelő erőnléti állapotnak örvendhet.

 

A 26 éves világbajnok játékos augusztusban az összes mérkőzésen pályán volt, majd bokasérülése okán három hónapot kihagyni kényszerült, abból való visszatérése után pedig kiújult problémája, így műtéti beavatkozásra volt nála szükség.

 

McTominay szintén a Newcastle elleni győztes bajnokin sérült meg, térdszalag sérüléséből való gyógyulása azonban hosszabb időt vesz igénybe. Ennek ellenére elmondta, hogy már nagyon várja, hogy újra a pályán lehessen.

 

"Jól érzem magamat" - mondta McTominay csütörtökön.

 

"A lehetőségekhez mérten minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy újra a pályán lehessek. Az edzőtermi munka kemény, ahogyan a kinti futás is. De mindent bele kell adnom."

 

Néhány United játékos úgy döntött, hogy a számukra Solskjaer által megadott öt napos szabadságot is edzésmunkával töltik a marbellai edzőtábor előtt, így Diogo Dalot, Luke Shaw és Jesse Lingard is Dubaiban folytatta a munkát.

 

A klub eredetileg úgy tervezte, hogy a Közel-Keletre utaznak a téli szünet folyamán, de Solskjaer elárulta, hogy biztonsági kockázatok miatt változtatniuk kellett előzetes terveiken.


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!