Neville: Egy jó Pogba bajnoki aranyat érhet

A United legendája szerint a francia képes lehet régi fényére emelni a klubot.


Paul Pogba hosszú bokasérülése után májusban állhatott újra edzésbe, azelőtt mindössze 8 alkalommal léphetett pályára ebben a szezonban.

 

A vb-győztes játékosnak a kényszerszünet alatt volt ideje a teljes felépülésre és a felkészülésre, most a Bajnokok Ligája főtáblájáig vezetné a klubot.

 

Ole Gunnar Solskjaer alakulata minden sorozatot figyelembe véve legutóbbi 11 mérkőzésén veretlen maradt, amelyben az új igazolás, Bruno Fernandes vitathatatlan érdemeket szerzett, ennek köszönhetően a United 3 pontra csökkentette hátrányát a 4. helyezett Chelsea mögött.

 

Hatalmas a várakozás, hogy egy feltüzelt Pogba-Fernandes középpályával belevessék magukat a bajnoki hajrába a Tottenham otthonában, hogy ott folytassák, ahol 3 hónapja kénytelenek voltak abbahagyni.

 

Gary Neville reméli, a portugál érkezésével lekerül a teher Pogba válláról, hogy ezáltal sikerre vezethesse az együttest a 69-szeres válogatott.

 

 

"Szerintem remekül meglesznek egymás mellett" – mondta az egykori jobbhátvéd. "Pogba képes arra, hogy visszavontabban, előre tolva, vagy akár box-to-box szerepkörben tündököljön."

 

"Most már olyan gárda van körülötte, amibe kitűnően beleillik. Könnyű mondani, hogy bárcsak megszabadulnánk tőle, de feltehetnénk a kérdést, építettek-e már köré olyan csapatot, amelyben képes lehet a legjobbját nyújtani?"

 

"Ha veszít a United, Pogba a hibás, ha nyer a United, de ő nem teljesít fényesen, az megint csak az ő hibája."

 

"Talán most Brunónak köszönhetően enyhül majd a rajta lévő nyomás és kivirágzik."

 

"Amikor remekelni látom a Vörös Ördögök színeiben, számomra világklasszisnak tűnik."

 

"Világbajnok lett, tudja, hogyan kell nyerni. Pogbával jó esélye van az együttesnek, hogy újra versenybe szállhasson a Liverpoollal és a Manchester City-vel."


Goal.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!