Henderson készen áll a Unitedre
Oliver Norwood, a Sheffield United középpályása szerint Dean Henderson készen áll arra, hogy a Manchester United első számú kapusa legyen.
A 23 éves portás jelenleg a Bramall Lane-en szerepel kölcsönben és a Pengék menedzsere, Chris Wilder bízik abban, hogy a szezon végéig sikerül meghosszabbítani a kölcsönszerződést.
Ám a szóbeszédek felerősödtek arról, hogy Henderson David de Gea helyére léphet, főleg azután a teljesítmény után, amit a Tottenham ellen produkált a spanyol. De Geát Gary Neville és Roy Keane is kritizálták.
Norwood - aki a Unitednél nevelkedett - azt mondta, Hendersonnak meg kell tennie a lépést.
"Ebben a szezonban egyértelműen bizonyított, neki van a legtöbb olyan mérkőzése, amelyeken nem kapott gólt, tehát valamit jól csinál" - nyilatkozta Norwood a Sky Sports-nak.

"Olvastam néhány dolgot különböző emberektől és egyetértek azzal, hogy sokkal nagyobb nyomás nehezedne rá a Manchester United 1-eseként, mint a Sheffield United 1-eseként - tüzetes vizsgálat alatt lenne, akárcsak Anglia első számú kapusaként."
"De biztos vagyok abban, hogy Hendo kezelni tudja ezt. Biztos önmagában, nagyon magabiztos."
"Örülök, hogy a szezon végéig nálunk marad és segít minket, nincs kétségem, hogy a hátralévő nyolc mérkőzés során össze fog hozni nekünk néhány pontot."
"A következő szezon az a következő szezon, nem tekintünk olyan messzire."
Norwood végigjárta a manchesteri akadémia ranglétráját ugyanakkor, amikor Paul Pogba és Jesse Lingard is. Elmondta, nem érti Pogba kritikusait, szerinte félreértik őt.
"Régóta nagyon jól ismerem Pault, egy világbajnok, olasz bajnok, mindent megtett a fociban. Időnként hihetetlen mennyiségű ütést kap."
Mikor azt kérdezték tőle, vajon Pogbát félreértik-e, Oli így felelt: "Azt hiszem, igen. Igazából ő egy igazán kedves srác, aki a földön jár. Mikor az utánpótlás csapatban voltunk, mindig énekeltek és táncoltak, tehát semmi köze nincs ennek ahhoz, hogy ezzel növelje a körülötte lévő hype-ot."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
David De Gea
Paul Pogba
Tartalék csapat
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |