Woodward: A futball semmit sem ér szurkolók nélkül

A Manchester United első hazai mérkőzését játssza majd szerdán este a Sheffield United ellen a koronavírus világjárvány okozta kényszerszünet óta, a Vörös Ördögök szurkolóit a zárt kapus körülmények miatt pedig egy multinacionális mozaik fogja megjeleníteni az Old Trafford lelátóin.


Ed Woodward magabiztos azt illetően, hogy a Manchester United képes lehet átvészelni az általa "nehéz néhány hónapnak" gondolt időszakot, köszönhetően a klubot támogatóknak.

 

A United ügyvezető igazgatója már korábban figyelmeztetett arra, hogy nem várható majd szokásos ügymenet az átigazolási piacon jelen körülmények között, ahogyan a pályán is teljesen más adottságokhoz kell alkalmazkodniuk, ugyanis Ole Gunnar Solskjaer legénysége első hazai zárt kapus bajnoki mérkőzésére készül ma este.

 

Mivel a hazai pálya előnye szurkolók nélkül gyakorlatilag semmivé vált, a játékosok kezdenek hozzászokni az új normalitáshoz, illetve a Covid-19 okozta pénzügyi nehézségek az ország összes klubjánál éreztetik hatásukat, így Woodward biztos benne, hogy a United erős pozícióból tud majd kikerülni a jelenlegi krízishelyzetből.

 

"A pályán nem lehet elmenekülni a valóság elöl. A következő hónapok nagyon nehezek lesznek mindenki számára a futballban és ezt illetően mi sem vagyunk kivételek" - kezdte Woodward a United Reviewban megjelent interjúban.

 

"Mindazonáltal a klubunk szilárd alapokon nyugszik, azt pedig bizonyítottuk, hogy összetartunk és gondosan használjuk az erőforrásainkat, így pedig erős pozícióban fogunk kijönni ebből az időszakból - nagyban köszönhetően a fantasztikus szurkolótáborunk lojalitásának."

 

Bár szurkolók nem lehetnek jelen a stadionban, az Old Trafford székei felett kifeszített óriás mozaikokon keresztül mégis ott lesznek a játékosokkal. 193 ország 40 ezer szurkolójának képe fog megjelenni, Woodward szerint ez pedig egy jó példa arra, hogy megerősítsék a klub elkötelezettségét a sokszínűség és abbeli missziójuk tekintetében, hogy segítsék a Kick It Out és a Black Lives Matter mozgalmakat.

 

 

"Klubként a Sir Alex Ferguson lelátón kifeszített "United a hősökért" molinón, illetve a csapat mezén viselt NHS logón keresztül szeretnénk 'köszönetet' mondani" - tette hozzá.

 

"Emellett erőteljes antirasszista üzenetek lesznek láthatóak a játékosok mezein és a lelátókon is és büszkék vagyunk, hogy egy hajóban evezünk a játékosainkkal és az egész Premier League-gel együtt ebben a kulcsfontosságú ügyben."

 

"A sokszínűség és a rasszizmus elleni harc alapértékei ennek a klubnak, amely szurkolói faji és kulturális határokat nem ismerve tartoznak össze. Eziránt már régóta nagy elköteleződéssel van a klub, amelynek része az All Red All Equal kampányunk, illetve az olyan csoportok támogatása, mint például a Kick It Out."

 

"A szurkolói bázisunk szélességét és sokszínűségét demonstrálandó 193 ország több mint 40 ezer szurkolója fog megjelenni egy fantasztikus szurkolói mozaikon azáltal, hogy beküldte a saját képét, amelyet először majd ma este lehet látni a lelátókon kifeszítve. Abban reménykedünk, hogy ez a mozaik inspirálólag hat majd a csapatra a szezon hátralévő részére, míg a több milliónyi szurkoló otthonából szorít majd nekik."

 

"Ahogyan a Stretford Enden ma elhelyezett molinó idézi Sir Matt Busby-t, 'a futball semmit sem ér szurkolók nélkül', mi pedig már alig várjuk, hogy visszatérhessetek az Old Traffordra, amint az biztonságos lesz."


Goal.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!