Cole: A United már nem vonzza az igazi sztárokat

Elsődleges célpontjukról, Jadon Sanchóról valószínűleg már lemaradtak, de továbbra is aktívan monitoroznak a piacon a Vörös Ördögök.


Andy Cole szerint Ole Gunnar Solskjaernak nehéz dolga lesz, ha top kvalitású játékosokat akar az Old Traffordra csábítani, ugyanakkor óva intené egykori kenyéradóját az utolsó perces pánik vásárlásoktól.

 

10 nappal a zárás előtt a klub vezetősége elszántan dolgozik azon, hogy megerősítsék a keretet, a bevásárlólistán jobbszélső, balhátvéd és középső védő is szerepel.

 

Az szinte borítékolható, hogy három új ember nem fogja Ole markát ütni, azonban minimum egy játékos szerződtetésére jó eséllyel pályáznak a manchesteriek.

 

Cole úgy véli, a Manchester City és a Liverpool sikerei jelentősen gátolják Woodwardék lehetőségeit, mivel a sztárjátékosoknak szemlátomást kevésbé tűnik kecsegtető opciónak az újjáépülő United tagjává válni.

 

"Ahhoz, hogy utolérjék a City-t és a Poolt, meg kell állniuk a vásárlásokat tekintve, mert ez eléggé kétélű játszmának látszik. Pillanatnyilag ők is olyan minőségi focistákért versengenek, akiket a két nagy is üldöz" – mondta az angol legenda.

 

"Amikor a Manchester United dominálta az európai labdarúgást, a legjobbak ide vágyakoztak, ez nem véletlen. Azért akartak itt játszani, mert minden adott volt, hogy a legmagasabb szinteken is sikerre vigyék, erről szól a történet."

 

"Ha valahol nincs meg a lehetőség a győzelemre, akkor nem fogsz odamenni, ha a nagyágyúk is érdeklődnek irántad. Inkább azt választod közülük, akivel nyerhetsz is valamit."

 

"Solskjaernak kemény dió lesz meggyőznie kiszemeltjeit, hogy a Unitedet válasszák, ahol valójában a következő 2-3 évre terveznek, és látják megvalósíthatónak a Premier League-győzelmet. Hasonló helyzetben azt kérdezném magamtól, van-e nekem 2-3 évem erre, vagy menjek például egy City-hez vagy egy Poolhoz?"

 

 

"Vagy pedig most akarok elkezdeni trófeákért harcolni, és háromszor bajnok leszek, és később talán fontolóra veszem az érdeklődésüket. Hogy egy karrierje csúcsán lévő játékos aláírását azzal az ajánlattal szerezd meg, hogy majd esetleg évek múlva egy ütőképessé váló csapatban meg lehet a sansza arra, hogy címeket hódítson el, ahhoz baromi jó üzletembernek kell lenned."

 

Solskjaer legfőbb tervei között Sancho szerepelt, de a Dortmund továbbra is kiáll amellett, hogy az angol tehetség a nyáron nem megy sehová. Ezen felül Jadon piaci értékében is különböző állásponton áll a két klub, ezért feltehetően újabb akadályba ütközik a szélső idei szerződtetése.

 

A hajdani gólvágó véleménye szerint a 20 éves zseni Németországból való távozását az is erőteljesen hátráltatja, hogy Sancho nem helyez nyomást a Bundesliga-óriásra azzal, hogy mihamarabb búcsút venne a Ruhr-vidéknek.

 

"Persze új színt hozhatnak az igazolások egy csapatba, de ahogy elnézem a klub elmúlt esztendeit, van egy szint, amely fölé egyik érkező sem tudott felemelni minket" – tette hozzá Andy.

 

"Rengetegen kötöttek ki az Álmok Színházában, de döntő többségük azóta már odébb is állt, szóval fel kell tenni azt a kérdést, hogy biztosan megfelelő választásokkal éltünk-e? Mert valamilyen oknál fogva nem teljesültek a velük szemben támasztott elvárások."

 

"Jadon nem okozott fejfájást a sárga-feketék elöljáróinak azzal, hogy hangot ad távozási szándékainak. Ha így tett volna, most nem gondolnám úgy, hogy ez a srác nem is ragaszkodik igazán a Unitedhez."

 

"Külső szemlélőként úgy tűnik számomra, hogy remekül elvan Dortmundban, és nem is áhítozik Manchester vörös felébe. Tehát gondolhatjuk azt, hogy minden kétséget kizáróan át szeretné tenni székhelyét az Old Traffordra?"

 

"Ezt megelőzően azok, akik itt akartak futballozni, mindig felvállalták, hogy ide kívánkoznak. Alig 2 hét maradt hátra az átigazolási időszakból, és ezidáig semmi sem történt. Ez azt jelenti, hogy ő egyáltalán nem erőlteti ennek az üzletnek a létrejöttét…"


Goal.com

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások