Scholes elmondta, mit gondol Lingardról
Az angol válogatott játékos már nyolc találatot jegyez kilenc mérkőzésen a Kalapácsosoknál a Premier League-ben.
Paul Scholes úgy gondolja, hogy a Manchester United visszavárja Jesse Lingardot a csapatba, hogy majd Bruno Fernandessel tudjon egy egészséges versengést kialakítani a kezdőcsapatba kerülésért.
Lingard kölcsönben töltött ideje alatt szenzációs formát tudhat magáénak. Mióta csatlakozott a Kalapácsokhoz januárban, nyolc gólt és három gólpasszt jegyez kilenc Premier League mérkőzésen.
A West Ham kész leigazolni Lingardot, mialatt Declan Rice szívesen áttenné székhelyét a United csapatába, ez pedig tovább bonyolítja a jelenlegi helyzetet.
Ole Gunnar Solskjaer tartózkodott, mikor Lingard Old Traffordhoz köthető új szerződéséről kérdezték, de Scholes hiszi, hogy az angol válogatott játékos vissza fog térni a United első csapatába, hogy megharcoljon Fernandessel a helyéért.
"Az, amit a kölcsönjátékával elért egyszerűen briliáns, jobb, mint amit bárki is gondolt volna" - nyilatkozta Scholes a talkSPORT 2-nek.
"Kemény időket élt meg a Unitedben mióta Bruno Fernandes a csapathoz igazolt. Mindketten ugyanabban a pozícióban játszanak és nem vitatható, hogy Bruno mennyi mindent ért el megérkezése óta."
"Jesse-nek játékidőre van szüksége, lehetőségre van szüksége és a West Ham megadja ezt neki. Látható is a minőség, amit képvisel. Edzőjeként már akkor is láttam ezt a tehetséget benne, amikor még csak 18-19 éves kölyök volt."
"A fittségével soha nem volt gond, annak ellenére sem, hogy egy ideje mellőzve volt. Ő jelenleg is fitt, profi hozzáállással, és egyre jobb lesz."
"Ole számára nagyon jót tenne, ha visszatérne, ezzel versenyhelyzetet teremtve Bruno Fernandessel. Ha egy kicsit is visszavesz a tempóból, lesz egy játékos, Jesse Lingard, aki képes hasonló magasságokba emelkedni."

"A számok, amit a West Hamben elért, jót fognak tenni Brunóval is. Egy jó kis versengés soha nem árt egy csapaton belül és ezt remélhetőleg Ole is így gondolja és kihasználja majd a lehetőséget."
Hozzátette: "Én szeretném, ha visszatérne és bizonyítaná, hogy hétről hétre helye van a csapatban."
"Nehézzé teszi számára az, hogy Bruno Fernandes minden héten fitt és bevethető, de egy ilyen srác, mint Jesse a Manchester United játékosa, kiharcolhatja a folyamatos játéklehetőséget a csapatban."
"Talán kap egy kis időt, hogy még jobb formába lendüljön amikor visszatér, ezt nem tudom. Egy dolog biztos, hogy ez a teljesítmény megnöveli az árát."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Jesse Lingard
Bruno Fernandes
Manchester United
West Ham
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |