Rangnick: Hannibal tagja lesz a csapatnak
Ralf Rangnick arra számít, hogy ebben a szezonban Hannibal az első csapat keretének állandó tagjává válik.
A fiatal játékos csütörtökön tért vissza a Manchester United edzéseire, miután egy ideig távolt volt, hogy a hazáját, Tunéziát képviselhesse a FIFA Arab Kupában. Hannibalt jópár mérkőzésen a meccs legjobbjának választották és bejutottak a fináléba is, ahol azonban hosszabbítást követően kikaptak Algéria nemzeti csapatától. A 18 esztendő játékos pedig arra készül, hogy január során az Afrika-kupában is a lehető legjobb teljesítménnyel segíthesse hazáját.
"Csütörtökön 25 játékosunk volt edzésen, az egyetlen, aki hiányzott az Paul Pogba volt" - mondta Rangnick a klubmédiának. "Hannibal először volt itt edzésen mióta megérkeztem és sajnos januárban megint távol lesz az Afrika-kupa miatt."
"Megnéztem a döntőt és azt láttam, hogy van még egy nagyon tehetséges játékosunk a fiatalok között és remélhetőleg az újabb távollétet követően már rendszeresen velünk edz majd és tagja lesz a csapatnak."

"Nagyon szép teljesítmény, hogy ilyen fiatalon már fontos szerepet játszik válogatott szinten."
Rangnick már megmutatta, hogy híven a United hagyományaihoz szívesen szavaz bizalmat az Akadémián nevelkedő játékosoknak, hiszen Charlie Savage és Zidane Iqbal is bemutatkozhatott már a felnőtt csapatban a Young Boys elleni Bajnokok Ligája találkozón, mellettük pedig Teden Mengi, Anthony Elanga és Shola Shoretire is ott voltak a pályán azon a mérkőzésen.
"Azt hiszem, hogy a Busby Babes óta ez a klub DNS-ének része és Sir Alex 27 éves regnálása alatt is számos fiatal játékos kapott lehetőséget a bemutatkozásra" - magyarázta Rangnick.
"Ez nem csak a fiatalságról szól, hanem arról is, hogy a tehetség mellett meglegyen a megfelelő mentalitásunk és, ha ezek valakiben megvannak, akkor természetesen a lehető legtöbb fiatalnak szeretnénk lehetőséget biztosítani. Jópáran bekerültek már a keretbe és az a célom, hogy ezeket a játékosokat fejlesszem."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 25 | 34 | 43 | -9 | 29 |
| 17 | Nottingham Forest | 25 | 25 | 38 | -13 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Tottenham
Premier League, 25. forduló