Rangnick a közösségi média helyett a személyes kommunikáció híve

Ralf Rangnick elárulta, soha nem olvassa a közösségi médiát és arra biztatja a Manchester United játékosokat, hogy helyette személyesen kommunikáljanak vele.


A Vörös Ördögök ideiglenes menedzserének szavai azt követően születtek, hogy Jesse Lingard és Anthony Martial is neki ellentmondó üzeneteket posztolt, amikor januárban, az Old Traffordról való távozásukkal kapcsolatos hírek közepette különböző okokból kimaradtak a csapat meccsnapi keretéből.

 

Martial az előző hónapban végül kölcsönben a Sevilla együtteséhez került, Lingard távozását azonban megakadályozta a klub vezetése, majd a pénteki, Middlesbrough elleni FA-kupa meccsről való hiányzását követően a közösségi médiát használva utasította vissza menedzsere azon állításait, miszerint ő kérvényezte szabadságolását "gondolatai rendezése érdekében".

 

A Burnley elleni idegenbeli bajnokit megelőző hivatalos sajtótájékoztatóján beszélve Rangnick mindenképpen szeretett volna pontot tenni ennek az ügynek a végére és igyekezett a személyes egyeztetések fontosságát kiemelni.

 

"Mindig jobb [személyesen kommunikálni]" - kezdte Rangnick.

 

"Soha, semmit sem olvastam vagy kommunikáltam a közösségi médián keresztül, hogy őszinte legyek, nem is vagyok jelen egyik platformon se, nem lenne rá időm."

 

"Helyette sokkal jobb a személyes kommunikáció. Én mindig közvetlenül a játékosokkal kommunikálok, mint ahogyan tettem Anthony Martiallal és Jesse-vel is. De én talán egy másik generáció vagyok, az én generációm soha nem nőtt fel az ilyen fajta dolgokhoz."

 

"A négyszemközti beszélgetések híve vagyok, de megismétlem, itt az idő arra, hogy már előre tekintsünk. Mindkét esetben tudom, hogy mit mondtam a játékosoknak és hogy mi történt, szóval számomra nincs oka annak, hogy erről a továbbiakban beszéljek."

 

A nyilvános nézeteltérés ellenére Rangnick kijelentette, ő és Lingard "nagyon jó kapcsolatban" vannak, a 29 éves játékos pedig a Burnley ellen visszatérhet a meccsnapi keretbe.

 

"Jesse kapcsán elmondhatom, hogy nagyon jó vele a kapcsolatom. Tudja, hogy én elengedtem volna, legalábbis addig a pillanatig, amíg Masonnel [Greenwood] kapcsolatos probléma fel nem merült. Emellett ő személyes problémákról is említést tett nekem."

 

"De most már előre kell tekintenünk. Nincsen semmilyen probléma köztem és Jesse között és ugyanez igaz fordítva is. Örülök, hogy számíthatok rá, a kedd esti meccsen pedig ott lesz a keretben."

 

 

Rangnick kommunikációs eszköztára a szezon végéhez közeledve ismét próbára lesz téve, amikor olyan játékosok szerződése fog lejárni a klubnál, mint Paul Pogba, Edinson Cavani, Juan Mata és Lingard, ráadásul az ő ideiglenes kienvezése is véget ér majd a csapat kispadján.

 

Amikor arról kérdezték, hogy számít-e a kvartett bármelyik tagjának Old Traffordról való távozására, így felelt:

"Nem tudom. Még túl korai erről beszélni és a végén úgyis minden annak a kérdése, hogy a mit akarnak a játékosok és a klub milyen jövőt vizionál számukra."

 

"De ezek most nem annyira érdekes témák számunkra. Most az a fontos, hogy a legjobbat hozzuk ki ezekből a játékosokból és a szezonunkból."

 

"Még ha távozni is akarnak a szezon végén, annál jobb esélyük lesz arra, hogy ajánlatot kapjanak bármelyik klubtól, beleérve a Manchester Unitedet is, minél jobban játszanak."

 

A Premier League 4. helyén álló United kedden este a Turf Moorra látogat és egy meccsel kevesebbet játszva egy ponttal előzi meg a szintén ma este, a Watford ellen pályára lépő West Hamet, akik abban a tudatban futhatnak ki a Vicarage Road gyepére, hogy csak egy győzelem tarthatja életben esélyüket a Bajnokok Ligája indulásért vívott harcban.

 

Rangnick szerint kulcsfontosságú a londoniakkal szembeni előnyük megtartása, különösen pénteki kupabúcsújukat követően.

 

"Jelen pillanatban negyedikek vagyunk a bajnokságban és a klubnál mindenki, beleértve engem is, boldog lenne, ha a szezon végén is ebben a pozícióban tudnánk zárni."

 

"Továbbra is állunk a Bajnokok Ligájában, az FA-kupában azonban sajnos nem és most minden figyelmünk arra irányul, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk a szezonból. Ez az egyetlen dolog, amit tehetünk és annál valószínűbb, hogy el tudjuk érni, minél jobban tudunk javítani a teljesítményeinken."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Burnley - Manchester United

Premier League, 24. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!