Elanga azonnal lenyűgözte Rangnickot
Ralf Rangnick elárulta, ideiglenes menedzserré való kinevezését megelőzően Anthony Elanga kölcsönbe szeretett volna kerülni.
A klub akadémiájának neveltje az előző szezon zárófordulójában mutatkozhatott be a felnőtt csapatban, ahol rögtön gólt is szerzett fejesből a Wolverhampton Wanderers ellen, ám ezt követően az új idényben csak egyetlen egyszer - a West Ham United ellen még szeptemberben - kapott lehetőséget mielőtt Rangnick karácsony előtt megérkezett volna.
Rangnick korábban hallott már Elangaról, de egészen az első carringtoni edzésükig nem volt megalapozott véleménye a játékos képességeiről, ahol Anthony azonban kiemelkedett jóval tapasztaltabb csapattársai közül is.
A tehetséges szélső sokatmondóan már Rangnick manchesteri edzői pályafutásának első mérkőzésén lehetőséget kapott csereként, azóta pedig abszolút sikerült beverekednie magát a Vörös Ördögök keretébe, amelyet jól példáz, hogy a német edző irányítása alatt már 13 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 3 gólt szerzett. Legutóbb éppen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, az Atletico Madrid elleni idegenbeli mérkőzésen tudott eredményes lenni.
Szerdán este, a Wanda Metropolitano Stadiumban tartott mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján, Rangnick részletesen válaszolt arra az újságírói kérdésre, hogy mikor tűnt fel számára először Elanga tehetsége.
"Természetesen ismertem már a nevét, hallottam róla, de mint játékos nem ismertem" - kezdte Ralf.
"Egy nappal a Crystal Palace elleni bajnokit megelőzően, az első edzésen ő volt a legjobb teljesítményt nyújtó játékos, szóval megkérdeztem a kollégáimat és a stábomat róla és kiderült, hogy már majdnem úgy döntött, hogy kölcsönben távozik."
"Mint tudjuk, csereként beállt a Crystal Palace ellen a következő héten azt mondtam neki, 'figyelj, azt akarom, hogy maradj, szeretném látni hogyan teljesítesz az edzéseken és a mérkőzéseken az átigazolási időszak lezárultáig'."
"Mostanra megmutatta, hogy megfelelő mentalitással és mérkőzésekhez való hozzáállással mi minden lehetséges a futballban. Pontosan ez az, amit ő tett és amit mindig is látunk tőle az edzéseken."

Egy másik Elangaval kapcsolatos kérdésre válaszolva Rangnick így folytatta:
"Anthony minden egyes mérkőzésen, amelyen pályán volt, megmutatta, hogy mennyire szenvedélyesen és örömmel képes játszani."
"Egyszerűen jól érzi magát a pályán. Maximálisan tisztában van az erősségeivel, a tudásával és a fegyvereivel és mindig úgy játszik, hogy ezeket meg is tudja csillantani."
"Ez az, amit tett ma is [az Atletico ellen]. Nem csak a gólja végett, hanem mert ezen kívül is volt két-három nagyszerű megindulása. Amint ezeket megtette, hirtelen azt lehetett látni, hogy az Atleticonak problémái vannak ezzel a típusú játékkal."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Leeds United
Premier League 32. fordulóOld Trafford
2026-04-13 21:00
Premier League 31. forduló
Vitality Stadium
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 31 | 56 | 43 | +13 | 55 |
| 4 | Aston Villa | 31 | 42 | 37 | +5 | 54 |
| 5 | Liverpool | 31 | 50 | 42 | +8 | 49 |
| 6 | Chelsea | 31 | 53 | 38 | +15 | 48 |
| 7 | Brentford | 31 | 46 | 42 | +4 | 46 |
| 8 | Everton | 31 | 37 | 35 | +2 | 46 |
| 9 | Fulham | 31 | 43 | 44 | -1 | 44 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 31 | 41 | 37 | +4 | 43 |
| 11 | Sunderland | 31 | 32 | 36 | -4 | 43 |
| 12 | Newcastle | 31 | 44 | 45 | -1 | 42 |
| 13 | Bournemouth | 31 | 46 | 48 | -2 | 42 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 31 | 37 | 48 | -11 | 33 |
| 16 | Nottingham Forest | 31 | 31 | 43 | -12 | 32 |
| 17 | Tottenham | 31 | 40 | 50 | -10 | 30 |
| 18 | West Ham | 31 | 36 | 57 | -21 | 29 |
| 19 | Burnley | 31 | 33 | 61 | -28 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |