Varane: A "harcos" Casemiro megfelelő mentalitást hoz a Unitedbe
A Manchester United védője, Raphael Varane hiszi, hogy a csapat újdonsült igazolása, Casemiro egy "harcos", aki megfelelő mentalitást fog hozni a klubhoz.
A Vörös Ördögök a hétfői, Old Traffordon aratott Liverpool elleni 2-1-es győzelmet megelőzően erősítették meg Casemiro leigazolását, akit rögtön be is mutattak a közönségnek a kezdősípszó előtt.
Varane és Casemiro 2013 és 2021 között, hét szezonon keresztül játszottak együtt a Real Madridnál - bár Casemiro a 2014/15-ös idényt kölcsönben az FC Porto együttesénél töltötte. Számtalan trófeát hódítottak el együtt a spanyol fővárosban és mindketten négyszeres Bajnokok Ligája győztesnek mondhatják magukat a Királyi Gárda tagjaként.
A 29 éves Varane egy nehéz bemutatkozó szezonon van túl a Unitednél, de hiszi, hogy Casemiro a megfelelő típusú játékos Erik ten Hag keretének megerősítésére.
Amikor arról kérdezték, mennyire tölti el izgalommal Casemiro Manchesterbe igazolása, így felelt:
"Nagyon izgatott vagyok miatta. Tökéletesen ismerem, milyen minőséget képvisel. Egyensúlyt teremthet a csapaton belül, a mentalitása pedig mint egy 'harcosé'. Szóval szerintem nagyon élvezni fogja az angol futballt. Ismerem őt (nevet)."
"Szerintem tökéletes este volt számára, hogy találkozzon az Old Trafford közönségével, mert a hangulat egészen lenyűgöző volt, ráadásul a győzelmet is meghozta a csapatnak, szóval minden klappolt."

A francia válogatott bekk azt is megerősítette, Casemiro nem ment be a United öltözőjébe se a meccs előtt, se utána.
Keringtek olyan találgatások, hogy vajon mi állhatott Casemiro azon vágya mögött, hogy a Unitedben játsszon, hiszen a jelenleg Bajnok Ligája és spanyol bajnoki címvédőt hagyta el az előző szezonban a Premier League-ben 6. helyen végzett csapatért, akik ennek eredményeként idén az Európa-ligában lesznek kénytelen szerepelni.
Varane azonban azt állítja, tudja mi áll a 30 éves játékos csapatváltása mögött, a saját előző idénybeli Manchesterbe igazolásának forgatókönyvével párhuzamot vonva.
"Pontosan tudom, hogy mit érez és miért jön ide azokat követően, amiket Madridban megélt" - tette hozzá.
"Új kihívásra van szüksége, én pedig pontosan tudom, hogy mit érez és miért ezt a klubot választotta."
"Hasonló folyamaton ment keresztül, mint én, szóval természetesen a lehető legjobbakat kívánom neki. Rengeteget beszéltem vele, de nem volt rám szüksége ahhoz, hogy meghozza a döntését."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló