Kivár a United Donny diagnózisával

A Manchester United menedzsere, Erik ten Hag elmondása szerint még túl korai megállapítani Donny van de Beek sérülésének súlyosságát, amelyet a Bournemouth elleni 3-0-s győzelem első félidejének végén szenvedett el.


A holland középpályás irányítóként kapott lehetőséget a kezdőcsapatban, de estéje az Old Traffordon rövidre zárult egy Marcos Senesi által elkövetett szabálytalanságot követően, aki a felázott talajon egy becsúszást rosszul mért fel.

 

A fájdalom azonnal kiült Donny arcára, amint el kellett hagyni a pályát, helyét pedig Alejandro Garnacho vette át szünetet megelőzően.

 

Bár még túl korai a sérülés súlyosságát megállapítani, Ten Hag aggodalmát fejezte ki mérkőzés utáni interjújában.

 

Amikor a MUTV-nél a Donny-val kapcsolatos hírekről kérdezték, honfitársa így reagált:

"Nem, ezt még túl korai lenne [megmondani, mennyire súlyos]. Várnunk kell és azt követően tudjuk a megfelelő diagnózist felállítani. Az orvosi csapatnak el kell végeznie a feladatát, de nem tűnik túl szépnek a dolog."

 

"Ami Donny-val történt az nagyon rossz, első sorban Donny számára, de emellett a Manchester Unitednek is, ha súlyos problémáról van szó."

 

 

Friss hírek láttak napvilágot Martial kapcsán is, aki egyenesen az öltözőbe vonult lecserélését követően, miután egy második félidei fejelést követően rosszul esett.

 

Szerencsére a hírek vele kapcsolatban sokkal pozitívabbak voltak, különösen annak fényében, hogy pénteken már egy Everton elleni FA-kupa mérkőzés vár a csapatra.

 

"Szerintem rendben lesz" - mondta Ten Hag.

 

" Jól lesz. A problémája után is folytatni tudta a mérkőzést."

 

"Szóval remélem hamar regenerálódik és péntekre már friss lesz [az Everton elleni FA-kupa mérkőzésen]."

 

Antony sérülés miatt nem tudott benne lenni a Cseresznyések elleni meccsnapi keretben és egyelőre nem ismert, hogy Frank Lampard legénysége ellen számíthatnak-e majd a játékára.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Everton

FA-kupa, 3. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!