Újra zártkapus edzőmeccset játszott a United
Kedden délután Carringtonban az Evertont látta vendégül a Manchester United zártkapus edzőmérkőzésen, ahol több, eddig kevesebb játéklehetőséghez jutott játékosnak volt lehetősége pályára lépni.
Anthony Martial 79 napot követően először játszhatott a Vörös Ördögök színeiben, amikor tegnap legyőzték az Evertont.
Egy öngól és Scott McTominay második félidőben szerzett találata alakította ki a végeredményt a Carringtonban, ebédidőben rendezett találkozón.
Azt követően, hogy hétfőn este a Wolves ellen győzelemmel rajtoltak a manchesteriek a Premier League-ben, McTominay, Harry Maguire, Donny van de Beek, Hannibal Mejbri és Dan Gore is értékes játékpercekhez juthattak a Stolverkosok elleni megmérettetésen.
Martial legutóbb május 27-én, a Fulham elleni szezonzáró bajnokin lépett pályára, ahol térdín sérülést szenvedett.

Az edzésmunkába három héttel ezelőtt, még San Diegoban kapcsolódhatott be, de egyik nyári felkészülési mérkőzésen se lépett pályára és a Wolves ellen is végig a kispadon ült.
Az Evertonnál Dominic Calvert-Lewin, Arnaut Danjuma, Jarrad Branthwaite, Ben Godfrey és Vitalii Mykolenko egészítette ki a többségében U21-esekből álló csapatot.
Ez már a sorozatban a negyedik év, hogy a United zártkapus edzőmeccset játszik a szezon kezdetén. A koronavírus világjárvány miatt kurtára sikerült felkészülésük során az Aston Villaval csaptak össze ilyen formában és szenvedtek 1-0-s vereséget, majd egy évvel később a Burnley-t fogadták ugyanígy az Old Traffordon.
Tavaly augusztusban a Wrexham és a Halifax járt Carringtonban "titokban", míg decemberben szintén az Everton volt az ellenfél, amikor a szezon világbajnokság utáni folytatására készültek.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló