Ten Hag Reguilon beilleszkedését méltatja
Erik ten Hag üdvözölte Sergio Reguilon gyors beilleszkedését a Manchester Unitednél.
A balhátvéd két magabiztos teljesítményt nyújtott, mióta a Tottenham Hotspurtől kölcsönbe érkezett az átigazolási ablak zárása előtt.
A Premier League-ben a Brighton & Hove Albion elleni figyelemfelkeltő kezdést követően a hét közepén a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-meccsen is jól teljesített, annak ellenére, hogy a csapat vereséget szenvedett.
Ten Hag úgy véli, a spanyol még tanulja a rendszert új klubjánál, de a szurkolókhoz hasonlóan őt is lenyűgözte az eddigi teljesítményével.
"Nagyon elégedettek vagyunk vele, nem könnyű egy olyan csapathoz érkezni, amelyet nem ismersz" - mondta Erik a MUTV-nek Carringtonban. "És kevesebb volt a felkészülési ideje is.”
"Természetesen tapasztalt. Nagyon jó alapokkal rendelkezik, de attól még ismernie kell a rendszerünket, és eddig edzésen, vagy a felkészülési időszakban nem volt annyi időnk, hogy megtanítsuk neki, mint egy előszezonban.”
"De rögtön be kellett szállnia, és jól csinálta."

Reguilon reméli, hogy megtarthatja helyét a szombat esti, Burnley elleni mérkőzésen.
A Vörös Ördögök Luke Shawt, Tyrell Malaciat és Aaron Wan-Bissakat is nélkülözik a Turf Moor-i találkozón, amikor is idegenben próbálnak három ponttal visszatérni a győztes útra.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Wolves
Premier League 19. fordulóOld Trafford
2025-12-30 21:15
Premier League 18. forduló
Old Trafford
2025-12-26 21:00
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Erik ten Hag
Sergio Reguilon
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Manchester United | 18 | 32 | 28 | +4 | 29 |
| 6 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 7 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 18 | 23 | 23 | 0 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Fulham | 17 | 24 | 26 | -2 | 23 |
| 14 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 15 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 17 | 17 | 26 | -9 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |