Bassong nem fél a United csatársorától
Sebastien Bassong magabiztos, hogy szombaton a Norwich keresztbe tud tenni a Manchester United támadóalakzatának a Carrow Roadon, annak ellenére, hogy hihetetlen érzékük van a gólszerzéshez.
Robin van Persie nyolc gólt szerzett a Premier Leagueben, mióta a nyáron 24 millió font ellenében Manchesterbe igazolt az Arsenalból, míg a Vörös Ördögök támadásait Wayne Rooney is hathatósan segíti.
Ezen a hétvégén Norfolknak veszi az irányt a United, miután az elõzõ fordulóban két gólos hátrányból felállva 3-2-re legyõzték az Aston Villát, és ezzel továbbra is vezetik a bajnokságot.
Nem panaszkodhatnak a Kanárik sem, ugyanis a mostanit megelõzõ válogatott szünetet követõen három mérkõzést kapott gól nélkül hoztak le, legutóbbi két hazai meccsükön pedig egyaránt legyõzték az Arsenalt és a Stokeot is.
A csapat védõje, Bassong szerint Chris Houghton legénységének nagyon koncentrált teljesítményt kell nyújtania csapatként, ahelyett, hogy azon aggódnának, miként állítják meg a hihetetlen minõségi játékosokkal felvértezett manchesteri támadórohamokat.
"Tudjuk, hogy kemény dolgunk lesz a Manchester United ellen, mindannyain tudjuk, hogy mire képesek a játékosaik" - kezdte az egykori Tottenham védõ.
"Van Persie hihetetlen játékos, nagyszerûen bánik a labdával. Még ha nem is tud gólt szerezni, akkor is az ereiben van a futball és tudja, hova kell helyezkednie, csakúgy, mint Rooney. Õk tudják, hogy hol kell lenniük ahhoz, hogy megjátszhatóak legyenek. Õk igazi klasszis játékosok."
"Nagyon nehéz lesz megállítani õket, de szerintem képesek leszünk rá. Nem kell túlságosan nagy figyelmet szentelnünk nekik, csak magunkkal kell foglalkoznunk, és a lehetõ legjobb játékunkkal elõrukkolnunk, aztán majd meglátjuk mi történik."
"A Manchester United félelmet kelthet néhány emberben a mérkõzés elõtt, de biztos vagyok benne, hogy velünk nem ez lesz a helyzet."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Aston Villa vs Manchester United
Premier League 7. fordulóVilla Park
2024-10-06 15:00
Európa-liga csoportkör, 2. forduló
Estádio do Dragão
2024-10-03 21:00
2024-09-29 17:30
2024-09-25 21:00
2024-09-21 18:30
2024-09-17 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 6 | 12 | 2 | +10 | 15 |
2 | Manchester City | 6 | 14 | 6 | +8 | 14 |
3 | Arsenal | 6 | 12 | 5 | +7 | 14 |
4 | Chelsea | 6 | 15 | 7 | +8 | 13 |
5 | Aston Villa | 6 | 12 | 9 | +3 | 13 |
6 | Fulham | 6 | 8 | 5 | +3 | 11 |
7 | Newcastle | 6 | 8 | 7 | +1 | 11 |
8 | Tottenham | 6 | 12 | 5 | +7 | 10 |
9 | Brighton & Hove Albion | 6 | 10 | 8 | +2 | 9 |
10 | Nottingham Forest | 6 | 6 | 5 | +1 | 9 |
11 | Bournemouth | 6 | 8 | 9 | -1 | 8 |
12 | Brentford | 6 | 8 | 10 | -2 | 7 |
13 | Manchester United | 6 | 5 | 8 | -3 | 7 |
14 | West Ham | 6 | 6 | 10 | -4 | 5 |
15 | Ipswich Town | 6 | 5 | 10 | -5 | 4 |
16 | Everton | 6 | 7 | 15 | -8 | 4 |
17 | Leicester City | 6 | 8 | 12 | -4 | 3 |
18 | Crystal Palace | 6 | 5 | 9 | -4 | 3 |
19 | Southampton | 6 | 3 | 12 | -9 | 1 |
20 | Wolves | 6 | 6 | 16 | -10 | 1 |
Szavazás
TV műsor
Aston Villa - Manchester United
Premier League, 7. forduló