Van Gaal: Harcban lehetünk a bajnoki címért

Louis van Gaal hiszi, hogy a Manchester Uniteddel számolni kell a Premier League végsõ elszámolásakor, miután csapata vasárnap a Southampton 3-2-es legyõzésével feljött a tabella második helyére.


Anthony Martial két, illetve Juan Mata egy találatával a Vörös Ördögök ellensúlyozni tudták a hazaiak Graziano Pelle révén szerzett dupláját, így kulcsfontosságú gyõzelmet arattak a keményen harcoló Szentek ellen a St. Mary's-ben.

 

A mérkõzést követõen a MUTV-nek és a Sky Sportsnak nyilatkozva a holland menedzser értékelte az eredményt, elemezte a bajnoki címért várható versenyfutást, és ejtett néhány szót a manchesteri karrierét fantasztikusan indító, Monacotól szerzõdtetett új igazolásról is...

 

Van Gaal arról, hogy a csapat már második a bajnokságban:

"Ez egy fantasztikus eredmény idegenben a Southampton ellen, ezzel pedig szerintem jeleztük, hogy számolni kell velünk a bajnoki címet illetõen."

 

A csapat teljesítményérõl:

"Vezettünk a Swansea City ellen, ahogy a PSV ellen is, de most sokkal jobban kontrolláltuk a mérkõzést, és hamar döntésre vittük. A PSV elleni Bajnokok Ligája mérkõzést követõen a játékosaim fáradtak voltak, amit az utolsó 15 percben látni is lehetett, de tetszett, amit láttam, mert a második félidõben 30 percig uralmunk alatt tartottuk a történéseket. Azonban az utolsó negyedóra nehéz volt."

 

Martial Unitedbeli teljesítményének és jövõjének értékelése:

"Õ mindig magában rejti támadásban a megjátszhatóságot a legöbb játékosom számára, ezt pedig kedvelem benne. Azt is nagyon szeretem, hogy befut a védõk mögé. De õ folyamatosan megjátszható, jól tartja a labdát, és már most nagyon fontossá vált számunkra. Nem mondhatjuk azt, hogy mindez korai lenne. Megvan a tehetsége ehhez, de a Premier League-ben a ritmus és a fizikális erõbevetés a védõktõl nagyon magas. Azonban õ egy nagyon erõs fiú. Talán kiegyensúlyozottabb teljesítményt várhatunk tõle, mint amire elõzetesen számítottam, de soha nem lehet tudni. Eddig csak három mérkõzést játszott nálunk."

 

 

A Mata góljához vezetõ 44 passzról:

"Ez a filozófiánk. Nem azért járatjuk körbe a labdát pozíciós játékban, hogy csak uraljuk a mérkõzést, hanem hogy helyzetet teremtsünk. Amikor ezt képesek vagyunk megtenni, az jól szimbolizálja a filozófiánkat, emellett pedig megerõsítése is annak, hogy jó úton járunk." 

 

További meglátások a bajnokságot illetõen:

"Amit mindig is mondok, hogy fejlõdnünk kell. Javítanunk kell a csapatunkon minden szempontból, és amikor ezt megtettük a tavalyi szezonban, negyedik helyen végeztünk, úgyhogy idén harmadikak is lehetünk. De tavaly közel álltunk ahhoz is, hogy akár bajnokok legyünk. Korábban is mondtam, hogy tavaly nagyon közel voltunk. Ha visszaemlékszünk a Chelsea elleni idegenbeli rangadóra, akkor az egy nagyon szoros mérkõzés volt, ahol nem tudtunk gólt szerezni. A gólszerzés a legfontosabb dolog, ezt ma is láthattuk. A Southampton már 2-0-ra is vezethetett volna az elsõ negyedórában, de végül nem így lett, mi pedig egyenlíteni tudtunk. Ezt követõen pedig már mi voltunk a jobb csapat."

 

Miért cserélte be a félidõben Matteo Darmian helyére Antonio Valenciát:

"Taktikai változtatás volt, mert Tadic elõtt túl nagy terület volt, és veszélyt jelentett ránk. Ezt meg akartam szüntetni Valencia beállításával, aki ezt nagyszerûen meg is oldotta."

 

David de Gea és védése dicsérete José Fonte fejese után:

"Õ egy olyan kapus, aki képes erre. Ahogyan Sergio Romero is mentett már meg minket a védésével. Most David mutatott be egy emlékezetes védést Fonte fejesét követõen. Éppen ezért nagyon boldogok vagyunk, hogy velünk maradt."

 

Megnyerheti a United a bajnoki címet?

"Természetesen mindig erre kell törekednünk. Tavaly is így tettünk. Nem várhat senki bajnoki címet egy átalakulásban lévõ csapattól, de ha közel leszünk hozzá, akkor meg fogjuk ragadni az alkalmat!"


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások