Bailly-t a City is akarta
Eric Bailly elárulta, Didier Drogba tanácsát kikérve igazolt a Manchester Unitedhez, pedig a Manchester City is érdeklõdött iránta.
Bailly még júniusban csatlakozott a Vörös Ördögökhöz, akik 30 millió fontot fizettek a Villarrealnak a játékosért. A védõ felfedte, azért igazolt Manchester vörös felébe, mert együtt akart dolgozni Jose Mourinhóval.
A 22 éves elefántcsontparti játékos elárulta, beszélt honfitársával, Didier Drogbával, aki korábban már szerepelt a portugál szakember kezei alatt.
Annak ellenére, hogy Yaya Touré próbálta Pep Guardiola csapatához csábítani, a Mourinhótól érkezõ telefonhívás meggyõzte õt arról, hogy az Old Traffordra költözzön.
"Azért igazoltam a Unitedhez, mert kedvelem Mourinhót, ez ilyen egyszerû" - nyilatkozta a védõ a Sunday Times-nak.
"Olyan menedzserrel akartam együtt dolgozni, aki keményen teszi a dolgát. Pep Guardiolával nem beszéltem, de a másodedzõ felhívott, mint ahogy Mourinho is."
"Azt mondta, játszak nála. Õt választottam, részben Didier Drogba miatt, aki dolgozott már vele."
"Drogbának csapattársa voltam a válogatottban, egy barátom és mindig mondta, hogy Jose ezt és azt tette érte."
"Yaya is felhívott engem és a City-hez csábított. De miután Jose beszélt velem és Didier tanácsot adott, azonnal tudtam, hol akarok játszani."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Olympique Lyon
Európa-liga negyeddöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-04-17 21:00
Premier League 32. forduló
St. James' Park
2025-04-13 17:30
2025-04-10 21:00
2025-04-06 17:30
2025-04-01 21:00
2025-03-16 20:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 32 | 74 | 31 | +43 | 76 |
2 | Arsenal | 32 | 57 | 27 | +30 | 63 |
3 | Newcastle | 32 | 61 | 40 | +21 | 59 |
4 | Nottingham Forest | 32 | 51 | 38 | +13 | 57 |
5 | Manchester City | 32 | 62 | 42 | +20 | 55 |
6 | Chelsea | 32 | 56 | 39 | +17 | 54 |
7 | Aston Villa | 32 | 49 | 46 | +3 | 54 |
8 | Bournemouth | 32 | 52 | 40 | +12 | 48 |
9 | Fulham | 32 | 47 | 43 | +4 | 48 |
10 | Brighton & Hove Albion | 32 | 51 | 49 | +2 | 48 |
11 | Brentford | 32 | 52 | 48 | +4 | 43 |
12 | Crystal Palace | 32 | 41 | 45 | -4 | 43 |
13 | Everton | 32 | 34 | 38 | -4 | 38 |
14 | Manchester United | 32 | 38 | 45 | -7 | 38 |
15 | Tottenham | 32 | 60 | 49 | +11 | 37 |
16 | Wolves | 32 | 47 | 61 | -14 | 35 |
17 | West Ham | 32 | 36 | 54 | -18 | 35 |
18 | Ipswich Town | 32 | 33 | 67 | -34 | 21 |
19 | Leicester City | 32 | 27 | 72 | -45 | 18 |
20 | Southampton | 32 | 23 | 77 | -54 | 10 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Olympique Lyon
Európa-liga, negyeddöntő