Eltiltás miatt csúszik Pogba debütálása
Paul Pogba eltiltás miatt kihagyni kényszerül a Manchester United szezonnyitó, Bournemouth elleni bajnokiját, amit még a Juventus játékosaként lejátszott utolsó meccsén szedett össze.
A 23 éves francia válogatott középpályás átigazolását kedden véglegesítették, így a Vörös Ördögök szurkolói abban reménykedhettek, hogy vasárnap már láthatják a régi-új szerzeményt a pályán. Azonban a mai napon megerõsítésre került, hogy Pogba eltiltás miatt nem lehet ott Bournemouthban a csapatban, miután a május 21-i, AC Milan elleni Olasz Kupa-döntõben megkapta második sárga lapját a sorozatban, amely után automatikusan ki kell hagynia egy mérkõzést.
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) szabályzata szerint bármely játékos, aki egy másik országban kap eltiltást, magával hozza azt a Premier League-be átigazolása esetén.
Egyébként sem volt túlzottan sok esély Pogba játékára a Vitality Stadiumban, miután hosszú nyári szünetét követõen csak ezen a héten kezdte meg az edzéseket, José Mourinho szerint jövõ hétvégén a Southampton ellen azonban már számíthat negyedik nyári igazolására.
"Nem beszélek róla [Pogba]" - kezdte.
"Eltiltott, én pedig nem beszélek eltiltott vagy sérült játékosokról. Azokról beszélek csak, akik bevethetõek, szóval néhány napra elfelejtem Paul Pogbát. Keddre azonban készen fog állni arra, hogy pályára léphessen a Southampton ellen."
"Tudtam, hogy mi a helyzet sárga lapok esetén, de azt nem tudtam, hogy bizonyos mennyiségû sárga lap eltiltást von maga után. Nem tudtam, hogy az olasz futballban is él ez a szabály, és a kupában szerzett lapok a bajnokságra is érvényesek - tehát ugyanúgy, mint az FA-kupában. Vártam, hogy mi lesz a végsõ döntés, a végeredményt pedig két nappal ezelõtt tudtam meg."
A portugál menedzser nem számíthat majd Chris Smalling játékára sem, miután az angol bekk második sárgája után piroslapot kapott a Crystal Palace elleni FA-kupa döntõben. A kiállítást követõen egy mérkõzéses eltiltást kapott, amelybe nem számított bele a múlt vasárnapi Community Shield-döntõ.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Chelsea | 2 | 5 | 1 | +4 | 4 |
2 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
5 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
6 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
9 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
20 | West Ham | 2 | 1 | 8 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló