Pogba a szurkolókat dicsérte

A Middlesbrough elleni, hajrában megszerzett gyõzelem után Paul Pogba a szurkolókat dicsérte.


Grant Leadbitter gólja sokkolóan hatott mindenkire, ám az utolsó percekben elõször Anthony Martial, majd maga Pogba talált be a Boro kapujába, emlékezetessé téve az év végét.

 

A találkozó után a francia középpályás az MUTV-nek nyilatkozott és elmondta, a csapat extra energiát kapott az Old Trafford közönségétõl.

 

"A szurkolók csak toltak minket, minden nap meg kell köszönjük nekik a segítséget, mert extra energiát kaptunk" - magyarázta. "Õszintén szólva nagyon fáradt voltam, de adtak valamit, egy nagy levegõt és azt hiszem, ezért sikerült gólt szereznem. Nagyon örülök a gyõzelemnek és annak, hogy boldoggá tettük a drukkereket."

 

Pogba nagyon örült, hogy sikerült feliratkoznia a gólszerzõk közé, miután nagyon zavarta, hogy korábban csak kapufáig jutott a találkozón, és a közelmúlt mérkõzésein.

 

"Ezúttal igen, sikerült gólt szereznem" - folytatta. "Õrület, mennyi lehetõségem volt az utóbbi két találkozón, ma végre bement, aminek nagyon örülök. Két gólt kellett szereznünk a gyõzelemhez, amit meg is tettünk."

 

 

A Boro húsz perccel a rendes játékidõ vége elõtt szerzett vezetést, de a United játékosok egy pillanatig sem vesztették el hitüket.

 

"Természetesen hittünk, ezért is sikerült gólt szerezni. Azért nyertünk, mert harcoltunk tovább és hittünk abban, hogy képesek vagyunk nyerni."

 

"Ez nagyon jót tesz nekünk. Mentálisan erõsödünk, ezt kell tennünk továbbra is. Mi a Man United vagyunk, nagy klub vagyunk, nagy célokkal. Immár hat meccset nyertünk zsinórban, de nem hatot akarunk, hanem többet."

 

Csupán kis idõ marad az ünneplésre, hiszen a United hétfõn már a London Stadiumban játszik a West Ham vendégeként. A francia játékos azonban biztos, hogy a csapat készen fog állni az újabb kihívásra.

 

"Készen kell lennünk. "Keményen edzünk ezért, úgyhogy készen kell állnunk arra, hogy megnyerjük a következõ meccsünket."

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!