Pogba az Arsenalra összpontosít
Paul Pogba szerint csapattársainak hamar el kell felejteniük a Celta Vigo elleni gyõzelmet, és az Arsenal elleni összecsapást kell elõtérbe helyezniük.
A középpályás kiemelkedõen jól teljesített a Vörös Ördögök spanyolországi 1-0-s gyõzelme során, melyet Marcus Rashford kiváló szabadrúgásgóljával értek el, aminek köszönhetõen egy lépéssel közelebb kerültek az Európa-liga döntõjéhez, valamint a Bajnokok Ligája csoportköréhez.
Pogba természetesen elégedett volt a pozitív eredmény tekintetében, azonban leszögezte, a figyelem középpontjában immáron az Arsenal elleni, vasárnapi rangadónak kell állnia.
"Jó eredmény ez számunkra a Celta ellen, és egy nagyon fontos gólt szereztünk" - mondta az MUTV-nek. "Most már a visszavágóra kell koncentrálnunk, és egy másik nagy mérkõzés is a láthatáron van, az Arsenal elleni. Most teljességgel erre az összecsapásra kell fókuszálnunk, és ezt követõen majd gondolkodhatunk a visszavágóról is."
"Pozitívak az érzéseim, de ugyanakkor óvatosnak kell lenni. Még nem ért véget a párharc, 1-0-ra nyertünk Spanyolországban, és a csapat jó munkát végzett, de a következõ mérkõzésre kell összpontosítanunk. Ez a feladatunk, és nagyszerû lenne megnyerni a sorozatot. Mint mondtam, még nem jutottunk be a döntõbe, mennünk kell tovább és a következõ mérkõzésre koncentrálnunk."
Természetesen a Vörös Ördögök a Premier League elsõ négy helyének egyikének megkaparintásával is jegyet válthatnak a Bajnokok Ligájába, a francia válogatott játékos pedig továbbra is magabiztos azt illetõen, hogy ez sikerülhet, kihangsúlyozta, hogy ennek teljesülésében a szurkolóknak is nagy szerepe van.
"Hinnünk kell benne egyértelmûen" - tette hozzá. "Persze, hogy szeretnénk ezt véghez vinni, és képesek is vagyunk rá. Elég erõsek vagyunk, mi vagyunk a Manchester United, és meg tudjuk csinálni. Ahhoz, hogy a négybe kerüljünk, mentálisan is ott kell lennünk, de emellett az Európa-ligát is szeretnénk elhódítani. Ez a kihívás kell, hogy a fejünkben járjon és a nagy célok; nagy célkitûzések állnak elõttünk, azokat szeretnénk elérni, nem a kicsiket. Magabiztosak vagyunk ezt illetõen. Fiatalok vagyunk és frissek."
"A szurkolóinknak olyan jól kell buzdítaniuk a csapatot, ahogy a Celta ellen tették, még a hazaiak hangos támogatása mellett is hallottuk õket. Energiát kapunk tõlük, szükségünk van rájuk - mindig segítenek nekünk. Nem tudják, de amikor a pályán vagyunk, és a mi nevünket skandálják, azzal teljesítõképességünk felsõ határáig emelnek minket. Nagyon jó támogatásban részesülünk általuk; szükségünk van a rajongóinkra, miattuk szeretnénk gyõzni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Leeds United | 35 | 47 | 52 | -5 | 43 |
| 15 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 35 | 35 | 71 | -36 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló