Mourinho reakciója a West Brom elleni győzelemre
José Mourinho szerint a Manchester United megérdemelten győzött 2-1-re szombaton a West Bromwich Albion ellen a The Hawthorns-ban.
A Vörös Ördögök sorozatban a harmadik győzelmüket aratták idegenben a Premier League-ben, köszönhetően Romelu Lukaku és Jesse Lingard első félidei góljainak. Ezután Gareth Barry-nek sikerült egy gólosra csökkenteni a hátrányt.
Íme a mester nyilatkozatának főbb pontjai a mérkőzés utáni interjúkból...
Megérdemelt győzelem
"Úgy gondolom megérdemeltük a győzelmet. Mi voltunk a jobb csapat. Én és a játékosok is tudtuk, hogy a West Brom veszélyes a rögzített szituációkban. Nagyon sokáig irányítottuk a játékot, amire Alan Pardew reagált. Volt néhány esélyünk megölni a játékot, de tudtam, hogy reagálnak rá."
Elégedett a teljesítménnyel
"Nagyon jól játszottunk és az utolsó percek nem éreztetik velem az ellenkezőjét, mert ilyen megtörténhet. Játszol egy csapat ellen, akik erősek a rögzített szituációkban, akik otthon vannak és rosszul játszanak, de egy gól visszahozza őket a játékba és visszahozza az érzelmeket illetve a motivációt a szurkolókba is. Szóval ez a reakció szokásos, de elégedett vagyok az egész csapat teljesítményével és a játékosok erőfeszítéseivel."
A kellő három pont
"Úgy gondolom, hogy a játék minőségét az adta, hogy a mérkőzés nagy részében irányítani tudtunk. Tudtuk, hogy a semmiből is gólt szerezhetnek [West Brom]. Tudtuk, hogy a magasság és a rögzített szituációk az erősségeik és van néhány srác náluk, akik nem alacsony játékosok. Tudtuk, hogy megtörténhetett volna, hogy nem nyerünk, de nyugodtak maradtunk és játszottunk tovább. Láthattátok, hogy a kölyök Scott [McTominay] bement a pályára és intelligensen játszott, tartotta a labdát és jó döntéseket hozott, szóval ez kellő három pont a számunkra."
A United irányít
"Úgy hiszem kevesebb volt az ambíció a szünetet követően. Az első félidő intenzitása nem volt meg a másodikban. A West Brom hihetetlen erős a levegőben. De a góljuk után újra irányítani tudtuk a mérkőzést. Bevittük a labdát a pálya közepére."
Elégedett "Vörös Rommal"
"Újra, még a gólt leszámítva is, a teljesítménye pozitív - ő nem kapus és nem is védekező játékos. Egy csatárnak minden percet a pályán tölteni fantasztikus a Premier League-ben."
Lukaku ünneplésének hiánya
"Én sem ünnepeltem, de senki sem volt boldogabb, mint én. 15 évvel ezelőtt néztem a gólörömömet. Ahogy érettebb leszel, kontrollálni tudod majd az érzéseidet. Romelu boldog srác volt a West Brom-nál (kölcsönben játszott a 2012/13-as szezonban) - talán így mutatja a szeretetét a klub felé."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Manchester United
West Brom
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |