Pogba új szerepkört szeretne
A hírek szerint Paul Pogba azt kérte a United edzőjétől, hogy új szerepkörben játszhasson a középpályán.
A francia játékos az utóbbi hetekben nem igazán találja a helyét a középpályán, és többször is lecserélte őt Jose Mourinho, amire korábban nem igazán volt példa.
Pogba az elmúlt hetekben nem igazán kapcsolódott be a csapat támadásaiba, és úgy tűnik, hogy Nemanja Matic-csal egy vonalban szerepel. Az említett poszton többet kell a védelembe visszalépnie, a támadásokhoz pedig kevesebbszer csatlakozik.
A 24 éves játékos ezen visszavont szerepkörben lépett pályára a Tottenham és a Newcastle elleni vereség alatt is.

Az L'Equipe értesülései szerint Pogba követelte az edzői stábtól, hogy a középpálya bal szélén szerepelhessen, amely az általa legkedveltebb poszt.
Azonban, ha Mourinho eleget tesz a francia játékos kérésének és a csapat átáll 4-3-3-as hadrendbe, akkor valakinek ki kell esnie a támadó szekcióból.
Romelu Lukaku helye úgy tűnik, hogy garantált a csapatban, ugyanis az egyetlen igazi ép csatára jelenleg a Vörös Ördögöknek. A januári szerzemény, Alexis Sanchez egy nagy nevű játékos, aki elég szép summát tesz zsebre a csapatnál, tehát az ő helye is valószínűleg biztosítva van.
Jesse Lingard az idei szezonban kiváló teljesítményt nyújt, tehát igazságtalan lenne az ő kimaradása, de ez esetben a United két tehetsége, Anthony Martial és Marcus Rashford is kiszorulna a kezdőcsapatból.
A United egykori kapitánya, Roy Keane korábban azt nyilatkozta, hogy Pogbának a formájára kéne koncentrálnia, nem arra, hogy milyen poszton játszik.
"Ha a középpályán kell játszanod, akkor nem lényeg, hogy hármas vagy kettes rendszerben kell" - mondta Keane az ITV-nek.
"A srácnak jobban kell teljesítenie és arra összpontosítani, hogy miről is szól a foci."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló