Matic: Önbizalomnövelő győzelem

A Manchester United középpályása, Nemanja Matic kijelentette, a Huddersfield Town elleni 2-0-s győzelmük kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy visszanyerjék önbizalmukat a szerdai, Sevilla elleni, keménynek ígérkező idegenbeli Bajnokok Ligája összecsapást megelőzően.


Romelu Lukaku duplája biztos továbbjutást ért a Vörös Ördögök számára az FA-kupa legjobb 8 csapata közé egy olyan estén, amely után a videóbíró (VAR) rendszere ismét a címlapokra került másnap, miután hosszas tanakodás után Juan Mata első félidőben szerzett gólját les miatt visszavonták.

 

A VAR kapcsán felmerült bizonytalanságok ellenére Matic szerint a Terrierek elleni eredmény nagyon fontos lökést adhat csapata hangulatának a hétközi spanyolországi látogatásukat megelőzően.

 

"Nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából, hogy győzni tudjunk" - kezdte Matic a Huddersfield elleni győzelem után.

 

"Most már egy nagyon jó csapat elleni Bajnokok Ligája mérkőzés felé fordíthatjuk a figyelmünket. Nagyon fontos volt ez számunkra és megfelelően kell majd regenerálódnunk, mert ez egy nagyon kemény ütközet volt, nekünk pedig a teljesítményünk legjavát, a legjobb futballunkat kell nyújtanunk ahhoz, ha a hét közben győzni szeretnénk."

 

 

Lukaku szezonbeli 20. és 21. találatát jegyezte a John Smith's Stadiumban, Matic szerint pedig ez a két gól csapattársára is nagyon pozitív hatással lehet az előttük álló, akár a szezon végkimenetelét is befolyásoló összecsapások előtt, mivel már a Chelsea elleni rangadó is a nyakukon van.

 

"Ő az első számú csatárunk és nagyon fontos számunkra" - folytatta a szerb játékos.

 

"Nagyon fontos az önbizalma szempontjából, hogy gólokat szerezzen. Ő egy nagyszerű csatár, aki nagyon erős és még mindig fiatal. Biztos vagyok benne, hogy a szezon hátralévő részében is nagyon fontos szerep hárul majd rá."

 

"Boldogok vagyunk, hogy a csapatunkban tudhatjuk, ma pedig két gólt is tudott szerezni, amellyel teljesítette azt, ami egy csatár feladata."

 

Juan Mata azt hihette, hogy még a szünetet megelőzően megtudta duplázni csapata előnyét, a videóbíró azonban közbeszólt, és hosszú tanakodás után végül az érvénytelenítése mellett döntöttek. 

 

Matic elmondta, ő támogatja a VAR széleskörű bevezetését, de érzése szerint a döntési időt fel kell gyorsítani.

 

"Láttuk a gólt, és nem vagyunk biztosak benne, hogy les volt, de a bíró döntést hozott, miután tv-n visszanézték, majd végül sikerült egy második gólt szereznünk, úgyhogy boldogok vagyunk" - tette hozzá.

 

"Mi csak a bíró döntésére vártunk. Tudjuk, hogy ő pedig az eseményeket a tv-n keresztül követő emberekre és az elemzésükre várt, de furcsa volt, mert 2 percet kellett arra várni, hogy megtudjuk mi történt. Néha ez jó, néha nem igazán."

 

"Én kedvelem a VAR-t. Szerintem ez jót tesz a futballnak, csak egy kis gyorsításra lenne szükség, mert nagyon hosszasan kell várni a döntésekre. 2 perc nagyon hosszú idő a pályán, de összességében szerintem előnyére változik majd tőle a futball. Szerintem normális, hogy a bírók minden mérkőzésen hibáznak és a tv-re hagyatkoznak, de mindennek gyorsabbnak kell lennie. 30 másodpercre kellene az időt redukálni, mert 2 perc után már fáztunk és beállhatnak az izmaink, ez az egyetlen probléma. Ettől eltekintve támogatója vagyok."

 

 

A hatékony támadójáték mellett fontos megemlíteni, hogy szombaton már 22. kapott gól nélküli mérkőzésüket hozták le a Vörös Ördögök, amelyekben nagyrészt Matic is kulcsszereplő volt, ő pedig elégedett is volt csapata játékának ezen részével.

 

"Boldog vagyok, mert ezért vagyok itt."

 

"Nagyon nehéz kapott gól nélkül lehozni egy mérkőzést, különösen Premier League csapatok ellen, mert minden ilyen szintű csapatnak megvannak a maga helyzetei egy mérkőzésen. Vannak olyan pontrúgás szituációk, amelyek elhárításához 100%-os figyelemre van szükség, de egyébként nagyon boldog vagyok, hogy megint nem kaptunk gólt."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Sevilla - Manchester United

Bajnokok Ligája nyolcaddöntő 1. mérkőzés ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!