Ismerd meg: Sevilla FC

Hosszú idő telt el azóta, mióta a Manchester United utoljára pályára lépett az európai kupaporondon, de ezen a héten már ismételten a Bajnokok Ligájában lesznek érdekeltek, ahol a Sevilla lesz az ellenfelük. De kik is ők?


Mi a Sevilla története?

1890-es alapításával a Sevilla Spanyolország legrégebbi, kizárólag a labdarúgással foglalkozó klubja, de a több szakágat működtető Real Madrid és Barcelona alapítását is megelőzték. Emellett pedig Andalúzia legsikeresebb klubja is - 13 különböző trófeát hódítottak el és négy másodosztályú bajnoki címmel is büszkélkedhetnek, de legutóbb 1946-ban tudták megnyerni a La Liga küzdelmeit. Azt követően, hogy az 1990-es évek végén három szezont töltöttek a Segunda Divisionban, a csapat élete stabilizálódott a helyi születésű Joaquin Caparros öt éves ténykedésének köszönhetően, mielőtt utódja, Juande Ramos, aki később a Tottenham kispadjára is leülhetett, olyan csapatot kreált, amely egész Európa figyelmét felkeltette. 

 

A csapat

Ez a Sevilla alapjaiban történő változásának időszaka, akik elveszítették a argentin válogatott kispadjára leülő Jorge Sampaolit, és a klubot 30 éven keresztül sportigazgatóként szolgáló Monchit. Utóbbi olyasvalaki volt, aki a klub szívét és lelkét testesített meg, így Monchi örökségét egykori jobbkeze Oscar Arias vitte tovább. A klubnál egy olyan sokoldalú keret került kialakításra, amely sokkal jobb annál, mint amelyet az akkori angol bajnoki címvédő Leicester City a legrangosabb európai kupasorozat hasonló szakaszában tavaly kiejtett, visszatért ugyanis az Internazionale együttesénél mindössze egy szezont eltöltő középpályás, Ever Banega. Vincenzo Montella, aki decemberben vette át Eduardo Berizzo örökét, általában 4-2-3-1-es formációban küldi pályára játékosait, amelyben a Steve N'Zonzi és Banega alkotta középpályás duó jelenti a stabilitást a klub jelenlegi rekordigazolása, Luis Muriel által vezetett életveszélyes támadókvartett mögött. 

 

 

Az európai mérleg

Annak ellenére, hogy tavaly sikerült továbbjutniuk a legjobb 16 közé a Juventust és a Lyont is tartalmazó kőkemény csoportból a Bajnokok Ligájában, a Sevillát tipikusan az Európa-ligával azonosítják, miután 2006 óta rekordnak számító öt alkalommal nyerték meg a sorozatot (amelybe beleszámítandó a jogelődként tekinthető UEFA-kupa is). Első két sikerüket 2006-ban és 2007-ben aratták, amelyet a klub történetének talán legjobb csapata ért el. A Juande Ramos irányította csapatban olyanok játszottak, mint Dani Alves, Luis Fabiano, és a néhai Antonio Puerta, aki a klub saját nevelésű játékosaként egy 2007-es mérkőzésen esett össze, és hunyt el tragikus körülmények között. A klub aranykorszakaként tekinthető időszak, amikor sorozatban három évben, 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban is megnyerték a második számú európai kupasorozatot, Unai Emery nevéhez fűződik. A Bajnokok Ligája és jogelődje, a Bajnokcsapatok Európa Kupája tekintetében mindössze ez a hatodik szezon, amelyben érdekelt a klub. 1957/58-ban egészen a negyeddöntőig menetelt a Sevilla, ezt pedig öt évnyi szereplés követte még a Bajnokok Ligája érában. Az előző szezonban a nyolcaddöntőben buktak el 3-2-es összesítéssel a Leicester City ellen, de a 2015/16-os idényben nem tudták kvalifikálni magukat abból a csoportból, amelyben a Juventus és a Manchester City is szerepelt. Ezen kívül még két alkalommal, a 2007/2008-as és a 2009/2010-es szezonban jutottak be a legjobb 16 közé.

 

A szurkolók

Kevés jobb hangulattal rendelkező futballstadion létezik Spanyolországban, mint a Ramón Sánchez Pizjuán Stadium. A Nervion néven is ismert létesítmény, amely nevet a helyszíneként szolgáló kerületről kapta, igazi régi vágású építmény egy sűrűn beépített területen, amely kapcsán könnyű felidézni a legnagyobb fajsúlyú eseményeket, amelyeknek helyet adott - az 1982-es világbajnokság elődöntője Németország és Franciaország részvételével, illetve az 1986-os BEK-döntő, amelyen a Steaua Bukarest büntetőkkel győzte le Terry Venables Barcelonaját. A varázslatos homlokzat, és a mozaikokból kirakott klubcímer már kívülről is előirányozza, hogy milyen hangulatra számíthat az odalátogató. Minden egyes hazai mérkőzésen a kilátogató fanatikusok percekkel a kezdő sípszó előtt egy emberként zengik a klub himnuszát, a Himno Centenariot. Amint elindul a mérkőzés, az északi kapu mögött helyet foglaló ultracsoport, a Biris Norte tartja mozgásban az energiákat. A szurkolói csoportosulást az 1970-es években alapították, és a gambiai csatár, Biri Biri - Alhaji Momodo Nije után nevezték el, aki a klub első színes bőrű játékosa volt.

 

 

Korábbi United elleni meccsek

Tétmérkőzésen még soha nem játszottak a Vörös Ördögök a Sevilla ellen korábban, de az Old Traffordon számos alkalommal játszottak barátságos mérkőzést a spanyolokkal. 2013-ban a United 3-1-es vereséget szenvedett a Rio Ferdinand tiszteletére rendezett összecsapáson, míg 2006-ban a friss UEFA-kupa győztest 3-0-ra legyőzték Louis Saha, Cristiano Ronaldo és az ifjú David Jones góljaival.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!