Varane megerősítette a United érdeklődését
Raphael Varane elárulta, hogy a Manchester United nemrég érdeklődött iránta.
Jose Mourinho nagy csodálója a francia hátvédnek, akivel már dolgozott korábban együtt a Real Madridnál.
A fiatal hátvéd már Sir Alex Ferguson figyelmét is felkeltette, viszont akkoriban a spanyolországi csapatot választotta a játékos.
Mourinho 61 millió fontot költött eddig a United védelmére, hiszen a csapathoz igazolta Eric Bailly-t és Victor Lindelöföt. Az utóbbiért 31 millió fontot fizetett ki a csapat, de eddig még nem sikerült megmutatnia az igazi tehetségét. Ehhez képest Eric Bailly a szurkolók egyik nagy kedvence lett.
A nyár folyamán pedig újabb nagy összegeket költhetnek a Vörös Ördögök, amellyel harcba szállhatnak a jövő évi Premier League címért. Állítólag Mourinho a védelembe szeretne egy biztosabb pontot igazolni, aki lehet, hogy a Real Madridnál mellőzött Raphael Varane lesz.

A közelmúltban az El Larguero egyik munkatársa tette fel Varane számára azt a kérdést, hogy érkezett-e iránta megkeresés az Old Traffordról, melyre a fiatal játékos a következőt válaszolta:
"Igen, felvették a kapcsolatot a klubbal, de közvetlenül velem nem."
Varane az interjújában a United csatárát, Romelu Lukakut is méltatta, aki szerinte a világ legerősebb csatára.
"Kényelmesebben érzem magam a gyorsabb játékosokkal szemben, ugyanis a mélységet próbálom kontrollálni. Az én képességeimet figyelembe véve ezt részesítem előnyben."
"Például Lukaku a legerősebb csatár a világon. Tiszta energia."
"Ilyenkor másképp kell játszanod, ezért megpróbálok még tökéletesebb lenni, hogy minden csatárt idegesítsek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Everton
Premier League 12. fordulóOld Trafford
2025-11-24 21:00
Premier League 11. forduló
Tottenham Hotspur Stadium
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
2025-10-19 17:30
2025-10-04 16:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 11 | 20 | 5 | +15 | 26 |
| 2 | Manchester City | 11 | 23 | 8 | +15 | 22 |
| 3 | Chelsea | 11 | 21 | 11 | +10 | 20 |
| 4 | Sunderland | 11 | 14 | 10 | +4 | 19 |
| 5 | Tottenham | 11 | 19 | 10 | +9 | 18 |
| 6 | Aston Villa | 11 | 13 | 10 | +3 | 18 |
| 7 | Liverpool | 11 | 18 | 17 | +1 | 18 |
| 8 | Manchester United | 11 | 19 | 18 | +1 | 18 |
| 9 | Bournemouth | 11 | 17 | 18 | -1 | 18 |
| 10 | Crystal Palace | 11 | 14 | 9 | +5 | 17 |
| 11 | Brighton & Hove Albion | 11 | 17 | 15 | +2 | 16 |
| 12 | Brentford | 11 | 17 | 17 | 0 | 16 |
| 13 | Everton | 11 | 12 | 13 | -1 | 15 |
| 14 | Newcastle | 11 | 11 | 14 | -3 | 12 |
| 15 | Fulham | 11 | 12 | 16 | -4 | 11 |
| 16 | Leeds United | 11 | 10 | 20 | -10 | 11 |
| 17 | Burnley | 11 | 14 | 22 | -8 | 10 |
| 18 | West Ham | 11 | 13 | 23 | -10 | 10 |
| 19 | Nottingham Forest | 11 | 10 | 20 | -10 | 9 |
| 20 | Wolves | 11 | 7 | 25 | -18 | 2 |