Pogba: A City ünneplése későbbre tolódik
Paul Pogba elmondása szerint jobban örül annak, hogy nem a derbi napján ünnepelhette bajnoki címét a Manchester City, a két gólja csak a ráadás.
A francia középpályás lett a meccs embere a klub hivatalos Twitterén kiírt szavazáson, megszerezve a voksok 79%-át, megelőzve Alexis Sanchezt (15%) és Ander Herrerát (6%), akik egyébként gólpasszokkal segítették őt is, valamint a harmadik gólt szerző Chris Smallingot.
"Nyilván jó érzés két gólt szerezni, de még jobb érzés győzni a City ellen, nem hagyni, hogy nyerjenek ma ellenünk saját stadionjukban" - mondta Pogba az MUTV-nek.
"Nagyon örülök, de van egy oldalam, ami csalódott, mert ha az egész szezonban úgy játszottunk volna, mint most a második félidőben, akkor a City-vel harcolhatnánk a trófeáért, vagy talán még előttük is lennénk."
"De ilyen a foci. Ezt kell folytatni, tanulni kell továbbra is. Ma nagyon boldog vagyok."

A lefújást követően Pogba nagy ünneplésbe kezdett, megmutatva, hogy számára is annyit jelent a Man City elleni siker, mint az Etihadba kilátogató szenvedélyes szurkolóknak.
"Eljöttek a Man City stadionjába, hogy támogassanak bennünket és nem akarták, hogy elveszítsük ezt a meccset" - folytatta a középpályás. "Mi sem akartuk elveszíteni és végül megnyertük magunkért valamint az összes szurkolónkért."
Pogba az MUTV-nek elárulta azt is, mik a célok a szezon hátralévő részére, és hogy javulni tudjanak a következő idényre.
"A második helyre kell gondolnunk, valamint az FA-kupa is jön."
"Pontosan, mindig így van. Azért játszunk, hogy jobbak legyünk, mint az előző szezonban és ne tegyünk olyan hibákat, mint előtte."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |