Bailly felkészült a helyéért való harcra
Eric Bailly készen áll arra, hogy megharcoljon a Manchester United védelmének tengelyében való szerepléséért, amikor a Vörös Ördögök ma este a Bournemouth együtteséhez látogatnak.
Az elefántcsontparti bekk nem volt a keret tagja a vasárnapi sokkoló, West Brom ellen 1-0-ra elveszített hazai bajnokin, azt követően, hogy a manchesteri derbin aratott győzelemből vastagon kivette a részét, de elismeri, hogy José Mourinhonak kemény döntéseket kell meghoznia a középhátvéd poszt betöltését illetően, mivel ott jelenleg mindenki hadra fogható.
Marcos Rojo és Phil Jones már szintén ott van a védelem tengelyébe ácsingózók között, miután a hétvégén már leülhetett a kispadra, míg a Baggies ellen a Victor Lindelöf és Chris Smalling alkotta páros lépett pályára.
"Ez variációs lehetőséget biztosít a menedzser számára" - kezdte Bailly a MUTV-nek.
"Jó olyan helyzetben lenni, amikor a védelem minden tagja egészséges és bevethető. Ez jó lehetőségekkel kecsegtet számunkra a hátralévő mérkőzésekre. Reményeim szerint egységes tud maradni a védelmünk, ahogyan a többi csapatrészünk is, és néhány kapott gól nélküli mérkőzéssel tudjuk lezárni ezt a szezont."
"Velem minden rendben. Volt néhány nehéz pillanatom a múltbeli sérülésem okán, de mostanra teljesen felépültem. Jobb erőnléti állapotban tértem vissza és remélhetőleg minden olyan játéklehetőséggel élni tudok majd, amely mostantól adódik számomra."

Bailly az előző szezon nyitófordulójában éppen a Vitality Stadiumban, a Bournemouth ellen debütált a Premier League-ben, amely mérkőzést nem csak megnyerték a Vörös Ördögök 3-1-re, de őt még a mérkőzés legjobbjának is megválasztották.
"Ezek igazán nagyszerű emlékek számomra, tisztán emlékszem is azokra a pillanatokra, de most már más időszakot élünk" - tette hozzá.
"A csapat jó formának örvend és a megfelelő irányba fejlődik. Remélhetőleg három ponttal tudunk majd távozni a Bournemouth-ba látogatásukról."
"Igazán csalódást keltő, hogy egy olyan nagy erőfeszítést követően, amelyet a City legyőzéséért tettünk, kikapunk a bajnokság utolsó helyezettjétől. Igen, ez mindannyiunk számára hatalmas csalódás. Most az a dolgunk, hogy ezt magunk mögött hagyjuk, felejtsük el és csak az előttünk álló nagy mérkőzésekre koncentráljunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League 35. forduló ÉLŐ
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Liverpool
Premier League 35. fordulóOld Trafford
2026-05-03 16:30
Premier League 34. forduló
Old Trafford
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 34 | 60 | 46 | +14 | 61 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 34 | 49 | 46 | +3 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Liverpool
Premier League, 35. forduló