Pogba szívesen lenne csapatkapitány
Az idény végén visszavonuló Michael Carrick szerepét szívesen átvenné a francia középpályás.
A francia játékos szerint büszkeség lenne hordani a csapatkapitányi karszalagot, valamint úgy gondolja, hogy az első szezonjához képest idén jobb teljesítményt nyújtott a Vörös Ördögök színeiben.
A 25 éves középpályást választották április hónap legjobb United játékosának, miután a Manchester City és az Arsenal ellen is betalált, valamint kulcsszerepe volt abban, hogy a csapat a Tottenhamet le tudta győzni az FA-kupa elődöntőjében.
Pogba az idei szezonban két hónapot kénytelen volt kihagyni sérülés miatt, és a csapathoz érkezett Alexis Sanchez, akivel úgy tűnik, hogy remek párost alkotnak.
Annak ellenére, hogy a szezon elején Pogbának kisebb problémái voltak a csapat körül, úgy érzi, hogy jobb szezont futott, mint a 2016-17-es idényben.

"Volt egy komolyabb sérülésem és elég sok meccset ki kellett hagynom, viszont most sokkal jobban érzem magam" - nyilatkozta Pogba a Premier League Productions-nak. "A gólpasszok tekintetében is fejlődtem. Már nem lövök olyan sok kapufát, mint az elmúlt szezonban, ezért boldog vagyok. Annak is nagyon örülök, hogy néhány gólban is szerepet vállaltam."
A francia játékos kétszer is betalált a Basel ellen a BL csoportkörben, ráadásul a Burnley, a Southampton, az Everton és a Derby ellen is eredményes volt. Mourinho a következő szezonra egy állandó csapatkapitányt kell, hogy kinevezzem Carrick helyére, és Pogba úgy érzi, hogy a menedzser bízik benne.
"Jó érzés, amikor az edző hisz benned és a többi játékosban. Nagy megtiszteltetés volt viselni néhány alkalommal a kapitányi karszalagot a United mezében az Old Trafford közönsége előtt. Amikor a klub akadémiáján voltam az volt az álmom, hogy egyszer az első csapatban szerepelhessek, és most megadatott."
"Tehát nagyon büszke vagyok."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Aston Villa
Premier League 10. fordulóOld Trafford
2026-11-08 17:30
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzés
Old Trafford
2026-11-03 21:00
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 9 | 14 | 5 | +9 | 24 |
| 2 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Everton | 10 | 12 | 10 | +2 | 16 |
| 6 | Liverpool | 9 | 11 | 9 | +2 | 15 |
| 7 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 8 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 9 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 10 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 11 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 12 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 13 | Newcastle | 9 | 12 | 15 | -3 | 11 |
| 14 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 10 | 10 | 19 | -9 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Aston Villa
Premier League, 10. forduló