José: A vb segíteni fogja Pogbát
José Mourinho hiszi, hogy Paul Pogba szenzációs világbajnoki győzelme Franciaországgal pozitív hatással lehet a 25 éves középpályásra a Juventustól való visszatérése utáni harmadik szezonját megelőzően.
A portugál menedzser tegnap tartotta első hivatalos sajtótájékoztatóját a Vörös Ördögök 2018-as felkészülési túrája keretében Los Angelesben, ahol nagyon elismerően beszélt a klub akadémiájának büszkeségéről és oroszországi teljesítményéről.
"A világbajnokság megnyerése csak és kizárólag pozitív dolog lehet" - kezdte Mourinho.
"Rengeteg játékosnak soha nem adatik meg a lehetőség, hogy világbajnok lehessen, mert az országuk válogatottja nem elég erős hozzá, vagy éppen ő nem tudja eléggé segíteni csapatát ahhoz, hogy ez megtörténjen. Paul számára csakis fantasztikus lehet az, hogy világbajnok lett."
Az 55 éves szakember emellett dicsérő szavakkal illette Pogbát azért is, ahogyan teljesítménye folyamatosan javult azzal egy időben, hogy Franciaország a kieséses szakaszban egyre közelebb került a végső siker kapujához.
"Remélem pontosan tisztában van vele, hogy mi volt a jó teljesítménye oka" - tette hozzá José csapata 6-osával kapcsolatban.
"A torna második felében - negyeddöntő, elődöntő, döntő - véleményem szerint briliáns produkcióval rukkolt elő."
"Szerintem ez az a szint, amit ő teljesítményben hozni képes és amit hozzá tud tenni a csapat játékához - neki kell tudnia, hogy mivel tudta ezt előidézni."
Pogba általános elismerésben részesült játéka érettsége és fegyelmezettsége okán, és többek között az egykori United legenda, Rio Ferdinand vagy az Arsenal korszakos menedzser egyénisége, Arsene Wenger is dicsérte.
Mourinho elárulta, minden egyes világbajnokságon résztvevő játékosának küldött támogató üzenetet a torna előtt és után is.
"Ugyanúgy jártam el Pogba esetében, mint a többi United játékossal. Kedves üzenetet küldtem nekik a világbajnokság előtt, de a torna alatt nem zavartam senkit se. A válogatottbeli feladataikra kellett koncentrálniuk."
"A világbajnokság végén neki más üzenetet küldtem, mint a többieknek, mivel ő meg is nyerte a tornát."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Chelsea | 2 | 5 | 1 | +4 | 4 |
2 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
5 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
6 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
9 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
20 | West Ham | 2 | 1 | 8 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló