Matic további javulást sürget

Nemanja Matic elégedett volt a "nagyon fontos" Everton elleni győzelem begyűjtésével, ugyanakkor a középpályás tudja, hogy a Manchester United gyilkos ösztönén még dolgozniuk kell.


José Mourinho legénysége a legutóbbi válogatott szünet óta első győzelmét tudta megszerezni, köszönhetően Paul Pogba és Anthony Martial góljainak az Old Traffordon.

 

Nem volt azonban sétagalopp a mérkőzés, Gylfi Sigurdsson büntetőből ugyanis szépíteni tudott, és egy ideges végjáték után sikerült csak biztosítani a Vörös Ördögöknek 2-1-es sikerüket.

 

Az egy héttel ezelőtti események ismeretében, amikor a hosszabbítás utolsó percében mentett ellenük pontot a Chelsea, fontos volt hogy kitudjanak tartani, a csapat védekező középpályása, Nemanja Matic szerint pedig erre az eredményre fontos lenne építeniük.

 

"Természetesen nagyon fontos volt számunkra, hogy ma győzni tudjunk" - kezdte a szerb játékos.

 

"Mint tudják, az Everton egy nagyon jó csapat."

 

"Balszerencsések voltunk, hogy az utolsó pillanatokban kicsúszott a kezünk közül a győzelem a Chelsea ellen, és mint látták, ezen a meccsen is a lefújásig izgulnunk kellett, mert még egy szögletet ítéltek az ellenfelünknek az utolsó másodpercekben is."

 

"Nem akartuk engedni, hogy újra megismétlődjenek velünk az egy héttel ezelőtti események, úgyhogy örülünk most a győzelemnek, a három pontnak és remélem ez a siker több önbizalmat biztosít majd számunkra a jövőt tekintve."

 

"Szerintem a mérkőzés bizonyos pillanataiban jó futballt tudtunk bemutatni. Egy újabb góllal le kellett volna zárnunk a mérkőzést, de ezt nem tudtuk megtenni, és ilyen esetekben ez gyakran a visszájára sül el."

 

"Természetesen a Premier League-ben mindegyik csapat rendelkezik azokkal a képességekkel, hogy problémát okozzanak egy pillanat alatt, úgyhogy tisztában voltunk vele, hogy azon lesznek, hogy gólt szerezzenek."

 

"Büntetőből ez sikerült is nekik, azonban a végéig irányításunk alatt tartottuk az eseményeket és végül nyerni tudtunk."

 

 

A Unitednek számos lehetőség állt rendelkezésére, hogy végleg eldöntse a mérkőzést egy olyan Everton ellen, amely sorozatban aratott három bajnoki győzelmüknek köszönhetően önbizalommal telve várhatta az összecsapást.

 

Ehhez képest Mourinho együttese első 10 mérkőzéséből csak egyet tudott kapott gól nélkül lehozni a bajnokságban, amely előrevetítette, hogy nem lesz könnyű dolguk ezúttal se a hátsó traktusban.

 

"Nem voltunk idegesek, de természetesen felelősséget éreztünk a szurkolóink miatt" - tette hozzá Matic.

 

"Ezért se engedtük, hogy szerezzenek egy második gólt is."

 

"Szerintem megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, de ők megpróbáltak pontot csenni tőlünk. Megkockáztatták, hogy 7-8 játékosukkal is támadtak a legvégén, amely után volt egy veszélyes kontratámadásunk is, azt hiszem Anthony Martial révén, ahol megvolt a lehetőségünk arra, hogy megszerezzük a harmadik gólunkat is."

 

"De ilyen a futball, elfogadjuk ezt és a végén úgyis csak az eredmény számít."

 

Amikor arról kérdezték, hogy a csapat egyre jobb játékot mutat-e fel, így fejezte be Matic:

"Szerintem fejlődünk."

 

"Nagyon jó munkát végzünk a hét során és szerintem előrébb léptünk. Természetesen a többi csapat is dolgozik és javul."

 

"Néha az ellenfél nem engedi meg, hogy azt tegyük, amit szeretnénk, de szerintem fejlődtünk és ezt meg is akarjuk mutatni a következő mérkőzéseken."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!