Beharangozó: Manchester United - Fulham

A Premier League 16. fordulójában a tabella végén álló Fulhamet látja vendégül ma délután a manchesteri alakulat.


A Vörös Ördögök három bajnoki óta képtelenek nyerni, lehetne mondani, hogy a döntetlenek okán három bajnoki óta nem kapott ki a csapat - talán a mutatott játék miatt utóbbi lehet hízelgőbb a csapat számára.

 

A nyeretlenség eredménye, hogy a Man City már fényévekre elszáguldott városi riválisától, és csak azért nem nőtt a Top 4 távolsága, mert a jelenleg ott tanyázó csapatok közül egymás ellen is játszottak többen és úgy alakultak az eredmények, hogy maradt a nyolc pont hátrány.

 

A pontok azonban nem csak Manchester vörös felében kellenek, hanem a Fulhamnek is, hiszen jelenleg az utolsó helyen áll Claudio Ranieri gárdája, ám amióta ő a menedzser, három mérkőzés alatt 4 pontot sikerült szerezniük a fekete-fehéreknek és csak egyetlen pontra vannak a 18., már bentmaradó helytől.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

United: Sanchez(comb), Lindelöf(comb)

 

Fulham: Fosu-Mensah(kölcsönszerződés értelmében nem játszhat)

 

 

Érdekességek:

 

Jose Mourinho 50. győzelmére hajt manchesteri menedzserként. Ez lesz a portugál 92. mérkőzése a kispadon. A Chelsea-nél töltött első időszakában az 50 győzelem 63 mérkőzés alatt jött össze neki, míg a második esetben 73 találkozóig kellett várni.

 

A Fulham 36 gólt kapott 15 bajnoki forduló alatt. Csak a Barnsley kapott többet (40) ennél az 1997-98-as szezonban.

 

Ha kikapna a United, akkor a PL-éra legkevesebb pontját gyűjtené össze 16 forduló alatt.

 

A United 18 alkalommal nyert a Fulham ellen a Premier League-ben, csak az Arsenal győzte le többször (19) a Temze-partiakat.

 

 

Egymás elleni mérleg:

 

Örökmérleg: 82 mérkőzés, 49 United győzelem, 19 döntetlen, 14 Fulham siker, 163-90-es gólarány a United javára.

 

Premier League-mérleg: 26 mérkőzés, 18 United siker, 5 döntetlen, 3 Fulham siker, 58-28-as gólarány a United javára.

 

 

Legutóbbi öt bajnoki ebben a felállásban:

 

2009-10 United-Fulham 3-0
2010-11 United-Fulham 2-0
2011-12 United-Fulham 1-0
2012-13 United-Fulham 3-2
2013-14 United-Fulham 2-2

 

 

A két csapat formája legutóbbi öt bajnokijuk alapján:

 

United: GY V D D D

 

Fulham: V V GY V D

 

 

A csapatok legeredményesebb játékosai ebben a szezonban:

 

United: Martial 8 gól(7 PL), Lukaku 5 gól(5 PL), Pogba 5 gól(3 PL)

 

Fulham: Mitrovic 7 gól(7 PL), Schürrle 5 gól(5 PL)

 

 

Premier League, 16. forduló
Manchester United(8.) - Fulham(20.)
Old Trafford, 2018.12.08. 16:00

 

Játékvezető: Lee Probert

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

United: De Gea - Valencia, Bailly, Smalling, Young - Matic, Herrera, Fred - Lingard, Rashford, Martial

 

Fulham: Rico - Christie, Odoi, Mawson, Marchland - Seri, Chambers - Kamara, Cairney, Schürrle - Mitrovic

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 2-1

 


A találkozót a FanaticsTV-n és a Spíler1 TV-n ÉLŐben nézhetitek!

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!