Pogba: Gyönyörű gól, fantasztikus győzelem
A középpályás újabb pazar teljesítményt tett le az asztalra.
A francia zseni kiemelkedett a mezőnyből a Manchester United 2-1-es Craven Cottage-en aratott győzelme során.
Ademola Lookman ugyan korán vezetést szerzett a Fulham számára, azonban Edinson Cavani lesipuskás találatát követően döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok. A 65. percben Paul Pogba csinált helyet magának a jobb oldalon, majd balosával hatalmas bombát eresztett el a hosszúba a 16-oson kívülről, amire Alphonse Areola nem talált ellenszert a hazaiak kapujában. Az újabb idegenbeli sikerrel a United már 8. bajnokiját húzta be vendégként a Premier League idei szezonjában.
"Nehéz mérkőzés volt" – kezdte a 6-os.
"Tudtuk, hogy kemény feladat vár ránk, mert a Fulham nem ismer elveszett meccset. Képesek nyomást gyakorolni az ellenfélre, és hátul is összeszedettek. A bekapott gól után még nehezebbé vált a helyzetünk, de meg tudtuk fordítani az állást, amire nagy szükségünk volt."
Pogba természetesen örült mindent eldöntő góljának, ami az első volt, amelyet gyengébbik lábával szerzett a büntetőterületen kívülről a PL-ben.
"Sikerült jól eltalálnom" – mondta mosollyal az arcán. "Nem gondoltam volna, hogy ballal így el tudom lőni, de ha nem próbálod meg, akkor nem tudhatod. Rendkívül boldog vagyok, hogy bement, gyönyörű gól volt. De a legfontosabb, hogy megnyertük az összecsapást."

A Vörös Ördögök legutóbbi három Old Traffordtól távoli fellépésén két alkalommal ő vitte be az utolsó gólt, Burnley-ben szintén remek lövéssel vette be a hálót.
Amikor arról kérdezték, jobban tetszett-e neki a mostani, mint a Turf Mooron elért, így válaszolt:
"Azt mondanám, igen, mert ballal szereztem. Nem a kedvencem, de a gól az gól."
A londoni diadallal Ole Gunnar Solskjaer legénysége ismét a tabella élére állt.
"Imádom győztesen elhagyni a pályát" – mondta a 27 éves labdarúgó. "Örömmel tölti el az embert a siker, de én azért is hálát adok, hogy ott lehetek a gyepen. Ma este elértük, amit akartunk, de ha legközelebb ki fogunk kapni, akkor már bosszús leszek. Ez vagyok én."
Tekintve, hogy elképesztően szoros az élmezőny, Paul hatalmas küzdelmet vár a bajnoki címért folyó harcban:
"Ez az angol bajnokság, a világ egyik legkeményebb sorozata. Sosem volt könnyű megszerezni az elsőséget. Erős együttesek vannak a nyakunkon, szóval minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Paul Pogba
Manchester United
Fulham
Premier League
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 36 | 68 | 26 | +42 | 79 |
| 2 | Manchester City | 36 | 75 | 32 | +43 | 77 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 36 | 56 | 52 | +4 | 55 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 9 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 10 | Chelsea | 36 | 55 | 49 | +6 | 49 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 36 | 46 | 55 | -9 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 36 | 37 | 73 | -36 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |