Beharangozó: Cardiff City - Manchester United

Új menedzserrel kezdi meg ünnepi sorozatát a United, ezúttal Walesbe látogatnak a Vörös Ördögök.


Nem nagyon kell bemutatni a héten történteket senkinek, Jose Mourinho távozott a klubtól, helyére Ole Gunnar Solskjaer érkezett.

 

Hogy az élet mikre nem képes, azt jól mutatja az is, hogy a norvég szakember épp korábbi csapata ellen küldheti ki először a manchesterieket. Az ellen a Cardiff ellen, melynél nem sok siker jutott Olénak, bár ott jóval szerényebb körülmények fogadták őt, mint most Manchesterben.

 

Remélhetőleg komoly változásokat láthatunk a csapat játékában, hiszen egy támadószellemű vezető érkezett személyében, még ha csak a szezon végéig is.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

Cardiff: Bennett(csípő - talán bevethető), Ward(térd), Cunningham(láb), Richards(comb)

 

United: McTominay(láb), Smalling(láb - talán bevethető), Shaw(hát - talán bevethető), Sanchez(comb), Lukaku

 

 

Érdekességek:

 

A Cardiff utoljára 58 éve tudta legyőzni a Manchester Unitedet.

 

Mostanában jól megy hazai környezetben a walesieknek, hiszen legutóbbi 5 bajnokijukból négyet behúztak otthon.

 

A United legutóbbi három olyan idegenbeli találkozóját elbukta, amikor feljutó csapat otthonába látogatott. Előtte három vereséget 36 meccsen szedett össze feljutók ellen, miközben 27-et megnyert.

 

A Vörös Ördögök 29 gólt kaptak a szezon során, ennyi forduló alatt ennyiszer 1990-ben találtak be az ellenfelek legutóbb.

 

Anthony Martial 100. PL-meccsét játszhatja, míg Romelu Lukaku 200. alkalommal lehet kezdő az angol élvonalban.

 

 

Egymás elleni mérleg:

 

Örökmérleg: 29 meccs, 14 United siker, 8 döntetlen, 7 Cardiff győzelem, 55-43-as gólarány a United javára.

 

Premier League-mérleg: 2 meccs, 1 United siker, 1 döntetlen, 4-2-es gólarány a United javára.

 

 

Legutóbbi öt bajnokijuk ebben a felállásban:

 

1956-57 Cardiff-United 2-3
1960-61 Cardiff-United 3-0
1961-62 Cardiff-United 1-2
1974-75 Cardiff-United 0-1
2013-14 Cardiff-United 2-2

 

 

A két csapat formája legutóbbi öt bajnokijuk alapján:

 

Cardiff: V GY V GY V

 

United: D D D GY V

 

 

A két csapat legeredményesebb játékosai ebben a szezonban:

 

Cardiff: Paterson 4 gól(4 PL), Murphy 3 gól(3 PL)

 

United: Martial 8 gól(7 PL), Lukaku 6 gól(6 PL), Pogba 5 gól(3 PL), Rashford 4 gól(3 PL), Mata 4 gól(2 PL)

 

 

Premier League, 18. forduló
Cardiff City(16.) - Manchester United(6.)
Cardiff City Stadium, 2018.12.22. 18:30

 

Játékvezető: Michael Oliver

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

Cardiff: Etheridge - Manga, Morrison, Bamba, Bennett - Hoilett, Camarasa, Gunnarsson, Arter, Murphy - Paterson

 

United: De Gea - Valencia, Bailly, Lindelöf, Shaw - Herrera, Matic, Pogba - Lingard, Rashford, Martial

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 0-2

 

A találkozót a FanaticsTV-n és a Spíler1 TV-n ÉLŐben nézhetitek!
 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!