Beharangozó: Newcastle United - Manchester United

Nincs megállás Angliában, már az év második napján bajnoki vár a Vörös Ördögökre.


Ole Gunnar Solskjaer csapata ezúttal Newcastle-be látogat, ahol azok a Szarkák fogadják őket, akik már hét alkalommal vesztettek ebben a szezonban bajnokit stadionjukban. Amióta a norvég átvette a United irányítását, megtáltosodott a csapat és látványosan játszva nyeri a mérkőzéseket.

 

Hogy folytatódik ez Rafa Benitez gárdája ellen? Amennyiben az első 30 percben nem kap gólt a manchesteri alakulat, úgy komolyan nő rá az esélye, hiszen a Newcastle 15 góljából tízet meglőtt a meccsek 30. percéig.

 

A hírek szerint Marcus Rashford rendben lesz a találkozóra, melyen akár Alexis Sanchez is szerepet kaphat.

 

 

Akik hiányozhatnak: 

 

Newcastle: Fernandez(csípő), Clark(boka - talán bevethető), Darlow(könyök), Lejeune(erőnlét), Ki(válogatott szereplés)

 

Manchester: Rojo(láb), Smalling(láb), Sanchez(comb - talán bevethető), McTominay(láb), Bailly(eltiltott)

 

 

Érdekességek:

 

Amennyiben nyernek a manchesteriek, úgy Solskjaer lesz a United történelmének második olyan menedzsere - Sir Matt Busby után, aki megnyerte első 4 bajnokiját.

 

A Vörös Ördögök csak 2 bajnokin nem kaptak gólt, ez a Fulhammel karöltve a leggyengébb adat.

 

2011 szeptembere óta most fordulhat elő először, hogy a manchesteriek egymás után 4 bajnokin szerezhetnek három vagy annál több gólt.

 

A Newcastle 15 PL-góljából 10 a meccsek első 30 percében született.

 

A Szarkák már 7 bajnokit buktak ebben a szezonban hazai pályán. Csak kétszer fordult elő, hogy egy teljes szezon alatt több vereséget szenvedtek volna el otthon a PL-éra alatt.

 

Paul Pogba a legutóbbi 3 bajnokin 7 gólban volt benne, 4-et szerzett, 3-at előkészített. Előtte, Mourinho alatt a 14 PL-meccsen 3 gólig és 3 gólpasszig jutott.

 

 

Egymás elleni mérleg:

 

Örökmérleg: 166 mérkőzés, 85 manchesteri siker, 39 döntetlen, 42 Newcastle győzelem, 325-237-es gólarány a Vörös Ördögök javára.

 

Premier League-mérleg: 47 meccs, 27 manchesteri siker, 14 döntetlen, 6 Newcastle győzelem, 95-49-es gólarány a Vörös Ördögök javára.

 

 

Legutóbbi öt bajnoki ebben a felállásban:

 

2012-13 Newcastle-United 0-3
2013-14 Newcastle-United 0-4
2014-15 Newcastle-United 0-1
2015-16 Newcastle-United 3-3
2017-18 Newcastle-United 1-0

 

 

A két csapat formája legutóbbi öt bajnokijuk alapján:

 

Newcastle: V GY D V D

 

Manchester: GY V GY GY GY

 

 

A csapatok legeredményesebb játékosai ebben a szezonban:

 

Newcastle: Rondon 6 gól(5 PL), Joselu 2 gól(2 PL), Perez 2 gól(2 PL), Clark 2 gól(2 PL)

 

Manchester: Martial 9 gól(8 PL), Pogba 9 gól(7 PL), Lukaku 7 gól(7 PL), Rashford 6 gól(5 PL), Lingard 4 gól(4 PL), Mata 4 gól(2 PL)

 

 

Premier League, 21. forduló
Newcastle United(15.) - Manchester United(6.)
St.James' Park, 2019.01.02. 21:00

 

Játékvezető: Andre Marriner

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

Newcastle: Dubravka - Yedlin, Schar, Lascelles, Dummett, Ritchie - Perez, Shelvey, Diame, Murphy - Rondon

 

Manchester: De Gea - Dalot, Jones, Lindelöf, Shaw - Herrera, Matic, Pogba - Mata, Rashford, Martial

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 0-2


A találkozót a FanaticsTV-n és a Spíler1 TV-n ÉLŐben nézhetitek!
 

 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!