Raiola: Pogba mégis maradhat a Unitednél
Pogba ügynöke nemrég elmondta, hogy ügyfele akár maradhat is az Old Traffordon.
Mino Raiola néhány héttel ezelőtt kijelentette, hogy Paul Pogba új kihívásokat szeretne, ezért távozni óhajt a Manchester Unitedtől.
A Vörös Ördögök viszont eddig még semmilyen hivatalos ajánlatot nem kaptak a francia játékosért cserébe, annak ellenére, hogy a Real Madrid és a Juventus is élénken érdeklődött iránta a nyáron - legalábbis a hírek szerint.
Raiola tegnap Torinóban tartózkodott, ugyanis egy másik ügyfele, nevezetesen Matthijs de Ligt éppen orvosin esett át az olasz bajnok csapatnál. Kapva az alkalmon, az újságírók Pogbáról is kérdezték az ügynököt.
"Az ember sorsa nincs megírva" - mondta Raiola. "Meglátjuk. Hogy Manchesterben marad-e? Napról-napra élek..."
A United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer nemrég védelmébe vette a 26 éves világbajnok játékost, ugyanis szerinte egy hatalmas média felhajtás és nyomáshelyezés történik éppen Pogba körül.
Továbbá azt is hozzátette, hogy nagyon komolyan számol a középpályással.
"Nem zaklatott fel egyik kijelentése sem, mivel több beszélgetésem is volt vele, ezért tudom, hogy mit is szeretne Paul" - mondta a norvég menedzser Pogba 'új kihívásokkal' kapcsolatos nyilatkozatára. "Én is új kihívásokat adhatok neki."
"Többször is elmondtam, hogy Paul klasszis, egy remek srác és egy klasszis játékos, és sohasem jelentett számomra problémát. Ha ki tudnánk belőle hozni azt a teljesítményt, amelyet akkor nyújtott mikor a klubhoz érkeztem, akkor mindenkit meg tudna győzni!"
"Viszont óvatosnak kell lennem - nem merülhetek el ebben, sem a hipotetikus kérdésekben sem. De még nem kaptunk ajánlatot érte. Ezt tudom mondani a többi játékosunkkal kapcsolatban is. Ha nem kapunk valakiért ajánlatot, akkor nekünk kell fizetni a számukra, hogy ne játsszanak itt többé, amely eléggé valószínűtlen, tehát ajánlatokat még nem kaptunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Chelsea | 2 | 5 | 1 | +4 | 4 |
2 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
5 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
6 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
9 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
20 | West Ham | 2 | 1 | 8 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló