A Glazerék 80 millióért megvették Maguire-t, majd 74 millióért eladták Lukakut, így a United egy újabb szezonnak fut neki a megfelelő játékosok nélkül.

Igaz a mondás, hogy azok az emberek, akik csak a pénzről tudnak beszélni, unalmasak, de az is igaz, hogy a pénzről szóló társalgások beszűrődnek az életünkbe, és lehangolnak minket. A labdarúgásban - egy jó érzéssel eltöltő fantázia-világ, közösség és indentitás - ettől menedékre kellene találnunk, de ma már lehetetlen megérteni az egyiket, anélkül, hogy ne beszélnénk a másikról.

"Vállalati szerkezet", "EBITDA" és "Mr. Krumpli Fej" ma már mind része a szurkolói-lexikonnak, ami továbbra is tele van hétköznapi kifejezésekkel, és még mindig kifejezetten szánalmas.

A Manchester United egy tipikus példája ennek a változásnak, amikor a klub ma már inkább egy bankautomata, mintsem egy labdarúgó klub. A Glazerék 2005-ös átvétele óta több, mint 1 milliárd fontot vettek ki a klubból.

Habár részben Alex Ferguson hibája, hogy így ki tudták fosztani a klubot, a skót edzőlegenda zsenialitása enyhítette az ezzel járó következmények kezdeti hatását. Ennek ellenére, már akkor elkezdett rohadni a klub, amikor még folyamatosan trófeákat nyert a csapat. Cristiano Ronaldót nagyjából 85 millió fontért eladták, akit Antonio Valenciával, Gabriel Obertannal és Michael Owennel pótoltak. Ez a három játékos nagyjából 20 millióba került. Eközben játékosok generációja együtt öregedett meg, majd 2007 és 2012 júliusa között egyetlen középpályást sem igazolt a klub. Ezután egyértelmű, hogy amikor Ferguson 2013-ban bajnokként vonult vissza, egy olyan csapatot hagyott maga után, ami komoly átalakításra szorult.

De nem csak a befektetés hiánya az egyetlen oka a United hanyatlásának - a borzalmas döntéshozatali képességnek is nagy szerepe van. Ed Woodward, a klub domináns vezéregyénisége nem ért a labdarúgáshoz, az elmúlt öt évben pedig kénytelen volt három olyan menedzsert is kirúgni, akit ő nevezett ki. Ennek ellenére továbbra is pénz áll a házhoz, ezért Woodward pozíciója biztonságban van. A United nem teljesít a pályán, az üzlet viszont jól megy. A klub azért létezik, hogy pénzt csináljon, nem pedig azért csinál pénzt, hogy létezzen. 

Tavaly hatodik helyen végzett a csapat a bajnokságban, 32 ponttal a bajnok Manchester City mögött, egy olyan kerettel, ami továbbra is komoly befektetést igényel. Ole Gunnar Solskjaer - egy újabb menedzser - világosan kifejtette a véleményét ezzel kapcsolatban, elismerve, hogy kénytelen lesz "könyörtelen" lenni az olyan játékosokkal, akikben nincsenek meg a megfelelő tulajdonságok, illetve nem elég gerincesek ahhoz, hogy sikeresek legyenek.

Ennek ellenére a United csupán négy igazolást próbált nyélbe ütni a nyáron, amiből csak hármat tudtak összehozni. Daniel James 15 millióért érkezett, ennek az összegnek több, mint a felét Marouane Fellaini januári eladása fedezte, Harry Maguire 80 millió ellenében csatlakozott a klubhoz, aminek a nagy részét Romelu Lukaku eladása megoldotta. Ez azt jelenti, hogy a nettó kiadás megegyezik Aaron Wan-Bissaka 50 milliós (+ 20 millió bónuszokban) leigazolásával.

Annak ellenére, hogy még így is iszonyatosan nagy összegekről beszélünk, ezt mind kontextusba kell helyezni. A United nem szorul rá, hogy a tulajdonosai pénzét költse el, és magasan az angol labdarúgás legjövedelmezőbb klubja - ami egy olyan státusz, amit az átigazolási piacon mutatott teljesítményüknek kellene tükröznie. Ennek ellenére - miközben újra kell építeni a keretet - idén nyáron az Aston Villa és a Wolves is többet költött a Vörös Ördögnél, csakúgy, mint ahogy tavaly az Everton, a West Ham, a Leicester, a Southampton, a Fulham, a Brighton és a Wolves is többet költött az angol rekordbajnoknál.

A United riválisainak háza táján végzett munka szintén lenyűgöző. A Sky Sports szenzációhajhász "melyik klubnak volt jobb nyara" kérdését nem fogjuk tudni megválaszolni addig, amíg a játékosok... játszottak egy pár meccset, azt viszont könnyen meg lehet válaszolni, hogy melyik csapatnak sikerült hiányposztra igazolnia. Korábbi, komoly kiadások, felelős tulajdonosok, és a futballhoz értő szakemberek alkalmazása miatt a Manchester City-nek és a Liverpoolnak nem sok teendője volt a nyáron.

Az Arsenalnak viszont védőkre volt szüksége, úgyhogy leigazolták David Luizt, Kieran Tierney-t és William Salibát. Középpályásokra is szükségük volt, úgyhogy kölcsönvették Dani Ceballos-t a Real Madridtól. Szükségük volt egy gólveszélyes szélsőre, úgyhogy megdöntötték a saját rekordjukat, és letették a szükséges összeget az asztalra Nicolas Pépért. Az Ágyúsokhoz hasonlóan a Spursnek is erősítenie kellett a középpályán, úgyhogy igazoltak két játékost. Ők is megdöntötték a saját átigazolási rekordjukat Tanguy Ndombeléért, illetve a bal oldalra is szükségük volt valakire, ezért megszerezték Ryan Sessegnont. Mind a két csapat a United előtt végzett a tavalyi szezonban.

Eközben a United kerete tele van lyukakkal: nincs jobbszélső játékos, nincs egy igazi tízes a keretben, és nem pótolták Lukakut. Ez viszont még nem is olyan nagy probléma, ha megnézzük a botrányosan gyenge középpályát, ami az első számú oka annak, hogy a csapat nem tudja irányítani a meccseket, túl sok gólt kapnak, és nem lőnek eleget. Ha annyira ragaszkodnak Pogba megtartásához, akkor megfelelő partnereket kellene biztosítani a számára.

A United megpróbálta megerősíteni a középpályát: ajánlatot tettek a Newcastle fiatal játékosáért Sean Longstaffért, ami egy érdekes húzás volt. Longstaff remekül szerepelt a tavalyi szezonban, Michael Carrick, Solskjaer egyik edzője, ugyanazon a poszton játszott a United történelmének egyik legsikeresebb csapatában, amíg Carrick testvére, Graeme - szintén edző - ismeri Longstaffot, és azt állítja, hogy remek karaktere és óriási tehetsége van a srácnak.

A Newcastle által megnevezett 50 millió fontos ár természetesen nevetséges egy olyan játékosért, aki csak 16 mérkőzésen volt kezdő a felnőtt csapatban, viszont ez a helyzet megint új kérdéseket vet fel. A klubnak módjában áll kifizetni még ezt az őrületes összeget is, ráadásul ha nem fogadják el Carrick szakértői véleményét egy középpályásról, akkor miért alkalmazzák? Longstaff jövő nyáron még többe fog kerülni, és akkor valószínűleg már nem csak a United lesz az egyedüli érdeklődő.

A lényeg az, hogy ha egy igazolás sikeres, az adott játékos megéri azt az összeget, amit a vásárló fél kiadott érte, és mire másra költené egy futball klub a pénzét, ha nem a saját csapatára? Ehelyett a United most abban reménykedik, hogy Scott McTominay-nak és Mason Greenwoodnak - a klub két, saját nevelésű játékosa - észbontóan jó szezonja lesz.

A Glazerék zsugorisága a klub stratégiáját, és a klub sikerességét is befolyásolja. Amikor a United megpróbálta megvenni Longstaffot, a Newcastle-nak nem volt menedzsere, majd mire előrukkoltak egy jobb ajánlattal, addigra az új menedzser, Steve Bruce nyilvánosan kijelentette, hogy Longstaff nem megy sehova. Ehhez hasonlóan, az átigazolási piac nyitása után érdeklődtek Maguire megvételével kapcsolatban, a Leicester pedig megnevezte a játékos árát. Ettől visszariadva két hónapig alkudoztak, mielőtt kifizették azt az árat, amit már az első alkalommal megemlítettek, amivel csak annyit értek el, hogy Maguire lemaradt a United felkészülési szezonjáról, ezzel kevesebb időt adva neki, hogy beilleszkedjen az új csapatába, és hozzászokjon az új környezetéhez.

A nyári igazolásokra szánt összegben annak a pénznek is Solskjaer rendelkezésére kellett volna állnia, amit tavaly nyáron nem voltak hajlandóak kiadni Mourinho csapatának megerősítésére, és annak az összegnek is, amit a norvég kinevezésével spóroltak meg, ahelyett, hogy inkább egy drágább edzőt állítottak volna a United élére a szezon végén.

Az egyetlen lehetséges magyarázat az, hogy a United üzleti terve megváltozott. Ha figyelembe vesszük, hogy a Glazerék célja az, hogy minél több pénzt kivegyenek a klubból, a bajnoki cím folyamatos megszerzésére való törekvés nem kifizetődő - drága, spekulatív és nem garantált, hogy visszahozza a befektetett összeget. A Bajnokok Ligájába való indulás - jövedelmező és elérhető - viszont alapvető volt a klubnál. Most viszont már ezt sem lehet elvárni, inkább csak reménykedni lehet benne, ha pedig erről is jobb képet szeretnénk kialakítani, akkor érdemes megnézni a Tampa Bay Buccaneers-t, a Glazerék NFL franchise csapatát.

Utoljára 2002-ben nyerték meg a Superbowlt, azóta pedig, csakúgy, mint a Unitednél, a bevételek miatt megengedhetik, hogy elhanyagolják a csapatot, anélkül, hogy kockára tennék a jövőbeli profitot. De lehet, hogy a szaúdi átvételről szóló pletykák igazak, ezért a Glazerék csak annyi pénzt akarnak megspórolni, amennyit csak lehet, mielőtt olyan kifejezéseket fognak bevezetni a szurkolói-lexikonban, mint az "elnyomó rezsim" vagy az "emberi jogok figyelmen kívül hagyása".

The Guardian

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!

Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!