Három biztos kezdő az Astana ellen

Ole Gunnar Solskjaer megerősítette, hogy legalább két, a Manchester United akadémiájáról feltörekvő fiatal játékosra a kezdőcsapatban fog számítani az Astana elleni Európa-liga csoportmérkőzésen.


A norvég menedzser szerdai sajtótájékoztatóján elárulta, hogy Sergio Romero, Axel Tuanzebe és Mason Greenwood is biztosan ott lesz az első perctől a pályán a második számú európai kupasorozat L-csoportjának nyitófordulójában, miután szeretné kihasználni kerete mélységét az előttük álló sűrű időszakra való tekintettel.

 

"Axel kezdeni fog" - kezdte Ole.

 

"Ez nagyszerű számunkra, mert nagy keretünk van, emellett pedig egy jól sikerült felkészülési szezonon vagyunk túl. Mindenki harcban állt a csapatbakerülésért. Aztán ahogy egyre közelebb kerültünk a bajnokság rajtjáig, döntést kellett hoznunk a kezdőcsapat összetételéről."

 

"Axel egyike volt azon játékosoknak, aki bár nem került be a kezdő tizenegy közé, de jól játszott. Most itt az esély többük számára, hogy innentől négy-öt naponta mérkőzést fogunk játszani, úgyhogy mostantól jobban kell használnunk a keretünket. Így holnap több fiatalt is újra a pályán láthatunk majd."

 

Tuanzebe a nyári felkészülés során lejátszott 6 mérkőzésből ötször pályára lépett azután, hogy visszatért a klubhoz az Aston Villanál töltött 18 hónapos kölcsönjátékából, a játékos önbizalmára pedig jó hatással lehet, hogy a hétvégi, Leicester City elleni becserélése után ezúttal kezdőként szerepelhet tétmérkőzésen.

 

Amikor a 17 éves Greenwoodról kérdezték, Solskjaer így folytatta:

"Mason is játszani fog, ez biztos. A Cardiff meccs óta először lesz kezdő és neki is szüksége van a játékpercekre."

 

 

Igazalmasan kezdődött a 2019/20-as szezon a fiatal befejező csatár számára. A túrán az Internazionale és a Leeds United ellen is eredményes tudott lenni, a Premier League első öt fordulójából pedig négy mérkőzésen is számított rá valamilyen formában menedzsere, aki most a kezdőben számol vele.

 

"Ha vannak olyan csatáraid a keretben, akik képesek gólokat szerezni, akkor soha nem szabad hagyni, hogy lankadjon a góléhségük" - tette hozzá Ole.

 

"Soha nem szabad, hogy veszítsenek abbéli vágyukból, hogy helyzeteket dolgozzanak ki és értékesítsék azokat. Mason az egyik legjobb befejező csatár, akit valaha láttam, pedig elég jó játékosokat volt szerencsém már megfigyelni. Minden egyes napon nagyon keményen dolgozik."

 

"Mason még mindig nagyon fiatal. Sokat ért és fejlődött a megérkezésem után eltelt hat hónap során. Emlékszem még arra a srácra, aki csak együtt akart játszani a társaival az U18-as csapatban, most pedig már a felnőtt csapat ajtaján kopogtat és készen áll, hogy szerephez jusson a legmagasabb szintű mérkőzéseken is."

 

"Nem igazán szeretnék túl nagy nyomást helyezni rá - csak menjen ki a pályára, élvezze a játékot, dolgozzon keményen. Én tudom, hogy ha eljut hozzá a labda, akkor abból gólt fog szerezni. Tudom, hogy megfelelő döntést fog hozni a befejezések során."

 

Sergio Romero személyében egy olyan jó képességű tartalék kapusa van a Vörös Ördögöknek, aki az előző szezonban csak hat alkalommal jutott szóhoz minden sorozatot figyelembe véve, Ole Gunnar Solskjaer pedig megerősítette, hogy David de Gea hétfői szerződéshosszabbítása ellenére az argentin portásra számít csütörtökön kazah ellenfelük ellen.

 

 

"Sergio fog védeni holnap. Ő már bizonyította, hogy klasszis kapusunk van személyében David mögött. Formában kell tartanunk arra az esetre, ha történne valami Daviddal. Nagyszerű, hogy holnap lehetőséget adhatok neki, mert mindig megbízható."

 

A hazája bajnokságát megnyerő Astana ellen ott lehet a pályán a brazil középpályás, Fred is. A 26 éves válogatott játékos a szezonban először jutott szóhoz hétvégén a Leicester City elleni bajnokin, amikor az utolsó 25 percben Nemanja Matic helyére állt be csereként, a menedzser pedig elégedett volt teljesítményével azután, hogy a felkészülés során hosszabb ideig nem tudott társaival együtt játszani.

 

"Fred jól teljesített a beállása után. Szükségünk volt a futóteljesítményére és az élességére, ő pedig türelmes volt. Keményen dolgozott. Ő nem egy fiatal srác, de még nem játszik sok ideje Angliában és reményeim szerint holnap az ő szezonja is megkezdődhet."

 

"Biztos vagyok benne, hogy Fredtől időről-időre többet fogunk látni. Már beszéltünk róla korábban is, hogy voltak olyan mérkőzései, ahol nagyon jó párost alkottak Scottal [McTominay] - például a PSG és az Arsenal ellen. Most arra várunk, hogy újra ezt a szintet hozza."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!