Tuanzebe: Jó döntés volt maradni
Axel Tuanzebe elégedett a Manchester Unitednél elért fejlődésével és hiszi, hogy a megfelelő döntést hozta azzal, hogy nem hagyta el kölcsönben a Vörös Ördögöket.
A védő az elmúlt két szezon során 18 hónapot töltött kölcsönben az Aston Villanál és hiszi, hogy a Birminghamben gyűjtött tapasztalatai segítettek abban, hogy érettebb játékos legyen.
Mióta visszatért anyaklubjához, Axel beverekedte magát Ole Gunnar Solskjaer felnőtt csapatának keretébe és a Premier League idei szezonjának első öt fordulójának mindegyikén ott volt a 18 fős meccsnapi keretben.
Ráadásul a szerdai sajtótájékoztatón a norvég menedzser megerősítette, hogy két év után először ismételten a manchesteriek kezdőcsapatában kaphat helyet tétmérkőzésen a fiatal angol válogatott játékos, amikor az Európa-liga csoportkörében az Astana együttesét fogadják a mai napon.
Amikor a Vörös Ördögöknél produkált fejlődéséről kérdezték, Axel lenyűgözve beszélt arról, hogy most már teljes jogú tagként számol vele Solskjaer.
"Ez a felnőtté válás folyamatának része" - kezdte Tuanzebe a szerdai hivatalos, mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.
"Emlékszem még arra, hogy 19 évesen jutott nekem már néhány pillanat a felnőtt csapatban. A menedzser akkor azt mondta, hogy csak dolgozzak keményen. Most 21 éves vagyok és a dolgok kezdenek egyre kinyílni, az út pedig megtisztulni abba az irányba, ahova tartani szeretnék a csapattal együtt. Megfelelő döntést hoztam azzal, hogy maradtam."

Axel kölcsönidőszaka a Villa Parkban parádésan sikerült, ugyanis központi szerepet játszott abban, hogy Dean Smith együttese visszajutott a Premier League-be.
Minden sorozatot egybevéve 30 mérkőzésen szerepelt a Villaban a 2018/19-es szezonban, amelyben nagy szerepet játszott, hogy egy lábfej sérülés okán 4 hónapot kihagyni kényszerült. Tuanzebe úgy érzi, a kölcsönben kapott állandó felnőtt szintű játéklehetőség nagyban segítette azt, hogy fejlődhessen.
"Az ember akkor ismeri fel, hogy nem minden csak a szép játékról szól, amikor megérkezik a felnőtt férfiak futballjának világába, ez pedig különösen igaz a Championshipre. Emellett azt is figyelembe kell venni, hogy a feladat elvégzéséhez hozzátartozik a három pont megszerzése is" - tette hozzá.
"Ez egy elég nagy váltás ahhoz képest, amikor csak élvezned kell a játékot. Szerintem sokkal keményebb lettem és rengeteget tanultam abból, hogy milyen párharcokat kellett vívnom. Már tudom, hogy milyen feladataim vannak és mit kell tennem ahhoz, hogy győzelemhez segítsem a csapatomat."
A csapat 38-as számú játékosa jövőjéről is egyeztetett Oleval, amikor a nyáron visszatért a klubhoz.
"Volt egy beszélgetésem a menedzserrel arról, hogy mi a legjobb a fejlődésem szempontjából."
"A maradás volt a jobb opció. Bízok a folyamatokban és a tervekben."
"A holnapi nap ugródeszka lesz számomra egy nagyobb cél elérése érdekében. Itt lesz a lehetőség arra, hogy megmutassam magamat, ezzel pedig élni is szeretnék."
"Ebben a szezonban extrém módon éhes vagyok a sikerre. Minden feltörekvő fiatal számára egy nagyszerű szezonra van kilátás."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |