Matic, a büszke kapitány

Nemanja Matic büszkén viselte a csapatkapitányi karszalagot a csütörtök esti, Astana elleni győztes Európa-liga csoportmérkőzés alkalmával.


A Vörös Ördögök későre hagyták a kazah bajnokcsapat elleni összecsapás eldöntését, de Mason Greenwood 73. percben szerzett találata biztosította, hogy három ponttal tudtak elrajtolni a nemzetközi kupaporondon.

 

Maticnak, aki 2013-ban a Benfica játékosaként már játszott a sorozat döntőjében, a csapatkapitányi pozíció ellátása miatt nagyobb jelentősége volt ennek a mérkőzésnek, mint máskor.

 

A mérkőzés után nyilatkozva a szerb középpályás elárulta, mennyire megtisztelő volt számára, hogy ezen az estén ő vezethette ki csapatát az Old Trafford gyepére.

 

"Megtiszteltetés volt kapitánynak lenni ennél a klubnál" - kezdte Matic.

 

"Nagyon büszkévé tesz, hogy ilyen felelősségteljes pozíciót kaptam és remélem, hogy nem ez volt az utolsó alkalom. Ez egy hatalmas felelősség és természetesen hihetetlenül büszke vagyok rá."

 

Egyértelműen a 31 éves válogatott játékos volt az egyik legtapasztaltabb tagja a manchesteriek Asztana ellen pályára lépő csapatának, Solskjaer ugyanis egy 25 év átlagéletkor alatti játékosállományt állított ki a kazahok ellen.

 

Matic úgy érzi, fiatal csapattársai több mint letették névjegyüket a szezonbeli első Európa-liga összecsapáson.

 

"Igen, rengeteg fiatal srác kapott helyet a keretünkben" - tette hozzá.

 

"Szerintem Sergio Romero után én voltam a legidősebb a csapatban. De számomra ez jó érzés volt."

 

"Jól játszottak azok a fiatalok, akik ma este lehetőséghez jutottak - mindent kiadtak magukból és ez a legfontosabb dolog."

 

 

Bár az Old Trafford nézői valószínűleg kényelmesebben megszerzett három ponttal terveztek csütörtök estére, Nemanja tudta, hogy közel sem számíthatnak sétagaloppra az Astana ellen, ugyanis első kézből értesült arról, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek rájuk általuk.

 

"Mindig a három pont megszerzése a legfontosabb. Szerintem a mérkőzés nyíltabbá tétele céljából több gólt is kellett volna szereznünk az első félidőben és a fordulás után is többször bevehettük volna a hálójukat."

 

"A félidőben 0-0 volt az állás, és egyre nehezebbé vált számunkra a helyzet. Visszahúzódtak és vártak a kontrázási lehetőségükre. Ők nem rossz csapat, vannak tapasztalt játékosaik, néhányan közülük pedig válogatottban is szerepeltek."

 

"A mérkőzés előtt láttunk róluk videós elemzést, így tudtuk, hogy mire számíthatunk. Legközelebb nyílttá kell tennünk a meccset azzal, hogy megszerezzük a vezetést a 20-25. percben. De természetesen ebből is lehet tanulni és nagyon boldog vagyok, hogy sikerült otthon tartanunk a három pontot egy nagyon jó csapat ellen."

 

Matic külön megdicsérte a mérkőzést eldöntő Mason Greenwoodot.

 

"Ő rendelkezik azzal a tehetséggel, amelyre egy Manchester United játékosnak szüksége van. Ha továbbra is keményen dolgozik, akkor szerintem nagyon fontos játékosává válik a klubnak. Boldog vagyok, hogy gólt tudott szerezni a felnőtt csapatban és reményeim szerint folytatni tudja a megkezdett sort."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!