Solskjaer: Kloppnak volt négy éve, adjatok időt
A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer csapatépítésre hivatkozva türelmet kér és szerinte a rivális Liverpoolra követendő példaként kell tekinteni.
A norvég menedzser minden korábbinál nagyobb nyomás alatt áll az Old Traffordon a Liverpooltól és a Burnleytől egymás után elszenvedett bajnoki vereségeket követően, amelyek következtében hat pontos hátrányuk van a Bajnokok Ligája indulást érő helyekhez képest.
A United most már 33 ponttal van lemaradva a toronymagasan listavezető Liverpoolhoz képest, Solskjaer pedig kijelentette, hogy nem fognak "gyors megoldáshoz" nyúlni formájuk javítása érdekében.
Amikor arról kérdezték, hogy a Vörös Ördögök nagy költekezést terveznek-e, Solskjaer így felelt:
"Van egy bizonyos mód, ahogyan nálunk intéződnek a dolgok."
"Természetesen mi is látjuk, ha más csapatok jól teljesítenek. Jürgen [Klopp] négy évet töltött el a csapata építésével és mostanra nagyon jól szerepelnek. Számtalanszor elmondtam, hogy nem gyors megoldásra törekszünk."
"Nem fog olyan megtörténni, hogy egy átigazolási szezonon belül 8-10 játékost igazolunk. Eddig egy teljes átigazolási időszak állt rendelkezésünkre a nyáron, mert a januáriak nehezek. De most is megpróbálunk valamit nyélbe ütni."

A Manchester United az 1988/89-es szezon óta legrosszabb bajnoki rajtját produkálta idén, a klubnál azonban nem áll szándékukban meneszteni Solskjaert, aki hosszú távú építkezésbe kezdett az Álmok Színházában.
"Ha elkezdesz valamit, akkor ragaszkodsz a tervedhez, és ez így van az én esetemben is" - tette hozzá.
"Nem fogok a munka megkezdése után hat, nyolc, kilenc vagy tíz hónappal megváltozni és elkezdeni más dolgokban hinni."
"Ragaszkodni fogok ahhoz, amivel megbíztak a klub részéről és remélhetőleg ezt elég jól tudom végezni ahhoz, hogy úgy lássák, rendben mennek a dolgok."
"Ez egy ilyen munkakör... tudjuk, hogy manapság milyen a futball, de a klubbal folytatott összes kommunikációm pozitív."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Bournemouth vs Manchester United
Premier League 31. fordulóVitality Stadium
2026-03-20 21:00
Premier League 30. forduló
Old Trafford
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
2026-03-01 15:00
2026-02-23 21:00
2026-02-10 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 31 | 61 | 22 | +39 | 70 |
| 2 | Manchester City | 30 | 60 | 28 | +32 | 61 |
| 3 | Manchester United | 30 | 54 | 41 | +13 | 54 |
| 4 | Aston Villa | 30 | 40 | 37 | +3 | 51 |
| 5 | Liverpool | 30 | 49 | 40 | +9 | 49 |
| 6 | Chelsea | 30 | 53 | 35 | +18 | 48 |
| 7 | Brentford | 30 | 46 | 42 | +4 | 45 |
| 8 | Everton | 30 | 34 | 35 | -1 | 43 |
| 9 | Newcastle | 30 | 43 | 43 | 0 | 42 |
| 10 | Bournemouth | 30 | 44 | 46 | -2 | 41 |
| 11 | Fulham | 30 | 40 | 43 | -3 | 41 |
| 12 | Brighton & Hove Albion | 30 | 39 | 36 | +3 | 40 |
| 13 | Sunderland | 30 | 30 | 35 | -5 | 40 |
| 14 | Crystal Palace | 30 | 33 | 35 | -2 | 39 |
| 15 | Leeds United | 30 | 37 | 48 | -11 | 32 |
| 16 | Tottenham | 30 | 40 | 47 | -7 | 30 |
| 17 | Nottingham Forest | 30 | 28 | 43 | -15 | 29 |
| 18 | West Ham | 30 | 36 | 55 | -19 | 29 |
| 19 | Burnley | 30 | 32 | 58 | -26 | 20 |
| 20 | Wolves | 31 | 24 | 54 | -30 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League, 31. forduló