Matic hosszabbítana
A Manchester United középpályása, Nemanja Matic meghosszabbítaná a klubbal szezon végén lejáró szerződését, ám elmondása szerint az erről szóló tárgyalások még nem kezdődtek meg.
A hét elején Ole Gunnar Solskjaer sajtótájékoztatóján jelezte, hogy a Vörös Ördögöknél a szerb játékos megtartásában reménykednek, az egyeztetések pedig folyamatban is vannak erről, hozzátéve, hogy Matic az eddigi legjobb játékával rukkolt elő az utóbbi hetekben azóta, hogy ő a csapat kispadján ül.
Ehhez képest a játékos azonban továbbra is bizonytalan jövője kapcsán.
"A szezon végéig szóló szerződéssel rendelkezem a klubnál" - kezdte a 31 éves válogatott játékos.

"Mindennap Carringtonban tartózkodom és nyitott vagyok az egyeztetésekre, ha azt gondolják, hogy segítségére tudok lenni a csapatnak, de ha nem akkor is megy tovább az élet."
"Még nem történt semmilyen tárgyalás, de az én helyzetem elég egyértelmű és tiszta. Megtiszteltetés számomra ezt a klubot képviselni, azért igazoltam ide, hogy címeket nyerjek és ha azt akarják, hogy maradjak, akkor természetesen minden tőlem telhetőt meg fogok tenni azért, hogy győzelmeket ünnepelhessünk közösen."
"Ha őszinte akarok lenni, akkor a realitás az, hogy ezzel a csapattal nagyon nehéz lenne bajnoki címet nyernünk. Nagyon messze vagyunk tőle, de ott vagyunk az Európa-ligában olyan jó csapatok társaságában, mint a Bajnokok Ligájából érkező Inter vagy az Ajax. Tehát ott is nehéz lesz a végső győzelmet elérnünk, de nem lehetetlen. Van rá esélyünk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 18. fordulóOld Trafford
2025-12-26 21:00
Premier League 17. forduló
Villa Park
2025-12-21 17:30
2025-12-15 21:00
2025-12-08 21:00
2025-12-04 21:00
2025-11-30 13:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 17 | 31 | 10 | +21 | 39 |
| 2 | Manchester City | 17 | 41 | 16 | +25 | 37 |
| 3 | Aston Villa | 17 | 27 | 18 | +9 | 36 |
| 4 | Chelsea | 17 | 29 | 17 | +12 | 29 |
| 5 | Liverpool | 17 | 28 | 25 | +3 | 29 |
| 6 | Sunderland | 17 | 19 | 17 | +2 | 27 |
| 7 | Manchester United | 17 | 31 | 28 | +3 | 26 |
| 8 | Crystal Palace | 17 | 21 | 19 | +2 | 26 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 25 | 23 | +2 | 24 |
| 10 | Everton | 17 | 18 | 20 | -2 | 24 |
| 11 | Newcastle | 17 | 23 | 22 | +1 | 23 |
| 12 | Brentford | 17 | 24 | 25 | -1 | 23 |
| 13 | Tottenham | 17 | 26 | 23 | +3 | 22 |
| 14 | Bournemouth | 17 | 26 | 29 | -3 | 22 |
| 15 | Fulham | 16 | 23 | 26 | -3 | 20 |
| 16 | Leeds United | 17 | 24 | 31 | -7 | 19 |
| 17 | Nottingham Forest | 16 | 17 | 25 | -8 | 18 |
| 18 | West Ham | 17 | 19 | 35 | -16 | 13 |
| 19 | Burnley | 17 | 19 | 34 | -15 | 11 |
| 20 | Wolves | 17 | 9 | 37 | -28 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 18. forduló