A "Beckam"-eset, avagy kínos bakik a múltból
Az 1997-es Angol Szuperkupa-döntő a Manchester United és a Chelsea között arról döntött, hogy melyik csapat kezdheti meg az idényt trófeával a zsebében.
A United az 1-1-re végződő rendes játékidőt követően 4-2-re diadalmaskodott a tizenegyespárbaj során. A Kékek gólját az Old Trafford korábbi kedvence, Mark Hughes szerezte, a Vörös Ördögök válaszát Ronny Johnsen jegyezte.
David Beckham és Jordi Cruyff csereként álltak be, előbbi első alkalommal játszhatott a híres régi Wembley gyepszőnyegén. Azonban David pályára lépése nagy megdöbbentést váltott ki, mivel fehér mezének hátán elbetűzve, 'Beckam' felirattal szerepelt a neve.
A csapat podcast műsorában az akkori szertáros, Albert Morgan magyarázta meg a történteket.
"Erről a bakiról nem én tehettem" - mondta Albert. "Négy Beckham-mezt tettem a táskámba, rövid és hosszú ujjúból is 2-2 darabot. És persze ilyenkor nem veszi észre az ember az elírást, ahogy én sem figyeltem fel rá."
"A hibás feliratú mezt tettem fel a fogasra, magára húzta, majd leült a cserepadra. A meccs már javában zajlott, mikor Fergie hirtelen odafordult David felé és azt mondta: 'Becks, készülj!' Felállt, levette a melegítőt, aztán rögtön felkiáltottam magamban: 'Ó, te jó ég!'"

"A mezeket készítők hibája volt. Akkoriban még nem házon belül gyártottuk a feliratozást."
Egyszer Mark Bosnich kapussal is előfordult egy kínos szituáció, amikor az Arsenal látogatott az Álmok Színházába. A felsők színe ütközött, ezért Albertnek el kellett rohannia a Megastore szurkolói boltba, hogy alternatív megoldásként beszerezzen egy másik kapusmezt.
"A fiúk éppen futottak ki a pályára" - emlékezett vissza Morgan. "Tony Coton kiáltott fel: 'Hol van Albert? Bossie meze!' Körbe néztem és azt feleltem: 'Rajta van!' És akkor leesett, ahogy láttam kifelé jönni az észak-londoniakat a játékoskijáróból, hogy az idegenbeli szerelésük sárga színben pompázott. 'Ó, anyám!' - gondoltam."
"Gyorsan iszkoltam kifelé, miközben a Stretford End közönsége hangosan zúgott: 'Nem tudod, mit csinálsz!'"
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brentford
Premier League 34. fordulóOld Trafford
2026-04-27 21:00
Premier League 33. forduló
Stamford Bridge
2026-04-18 21:00
2026-04-13 21:00
2026-03-20 21:00
2026-03-15 15:00
2026-03-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Érdekességek
Egykori játékosok
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 34 | 64 | 26 | +38 | 73 |
| 2 | Manchester City | 33 | 66 | 29 | +37 | 70 |
| 3 | Manchester United | 33 | 58 | 45 | +13 | 58 |
| 4 | Liverpool | 34 | 57 | 44 | +13 | 58 |
| 5 | Aston Villa | 34 | 47 | 42 | +5 | 58 |
| 6 | Brighton & Hove Albion | 34 | 48 | 39 | +9 | 50 |
| 7 | Bournemouth | 34 | 52 | 52 | 0 | 49 |
| 8 | Chelsea | 34 | 53 | 45 | +8 | 48 |
| 9 | Brentford | 33 | 48 | 44 | +4 | 48 |
| 10 | Fulham | 34 | 44 | 46 | -2 | 48 |
| 11 | Everton | 34 | 41 | 41 | 0 | 47 |
| 12 | Sunderland | 34 | 36 | 45 | -9 | 46 |
| 13 | Crystal Palace | 33 | 36 | 39 | -3 | 43 |
| 14 | Newcastle | 34 | 46 | 50 | -4 | 42 |
| 15 | Leeds United | 34 | 44 | 51 | -7 | 40 |
| 16 | Nottingham Forest | 34 | 41 | 45 | -4 | 39 |
| 17 | West Ham | 34 | 42 | 58 | -16 | 36 |
| 18 | Tottenham | 34 | 43 | 53 | -10 | 34 |
| 19 | Burnley | 34 | 34 | 68 | -34 | 20 |
| 20 | Wolves | 34 | 24 | 62 | -38 | 17 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Brentford
Premier League 34. forduló, ÉLŐ