Lingard még több európai kupasikert akar

Jesse Lingard célul tűzte ki, hogy a hónap végén Kölnben megszerezze csapatával karriere második Európa-liga trófeáját, miután góljának köszönhetően a Manchester United 2-1-re legyőzte a LASK együttesét tegnap este az Old Traffordon és továbbjutott a negyeddöntőbe.


A mérkőzés legjobbjának választott saját nevelésű játékos szerezte az osztrákok ellen az egyenlítő találatot, amelyet követően Anthony Martial győztesgóljával sikerült a fordítás is, így a Vörös Ördögök 7-1-es összesítéssel mentek tovább a legjobb 16 csapat közül.

 

Ennek köszönhetően a Unitedre jövő hétfőn este egy FC Kobenhavn elleni, egy mérkőzéses összecsapás vár Németországban. A cél nem lehet más a csapat számára, mint hogy az elődöntőre és a döntőre is német földön maradhassanak.

 

Lingard már rendelkezik aranyéremmel a második számú európai kupasorozatban, ugyanis ő is tagja volt a 2017-ben, az Ajax ellen a végső győzelmet elérő keretnek Stockholmban. A 27 éves középpályás azonban még többet akar.

 

"Egy győzelem mindig nagyon pozitív dolog, annak fényében pedig különösen, hogy így jó előjelekkel várhatjuk a következő mérkőzést [azt FC Kobenhavn ellen]. Önbizalmat meríthetünk belőle, ahogyan abból is, hogy a Premier League-ben sikerült a harmadik helyen végeznünk" - kezdte Jesse a MUTV-nek.

 

"Jól teljesítettünk és remélhetőleg most már sikerül eljutnunk a döntőbe is, amit aztán meg is tudunk nyerni. Ez most a fő célunk: hogy trófeát nyerjünk."

 

"Ilyen kerettel és a benne lévő személyiségekkel úgy érzem, hogy mindenki ki fogja venni ebből a részét. Az egész sorozat során mindenkinek jutott szerep."

 

"Már alig várjuk, hogy ott lehessünk és játszhassunk a negyeddöntőben. 100 százalékig eltökélt vagyok azt illetően, hogy újra megnyerjük a sorozatot."

 

"Egy trófeát a magasba emelni mindig olyan különleges élmény, amelyet nem igazán lehet elmagyarázni szavakkal, az pedig hogy korábban már sikerült megnyerni, csak több önbizalmat ad a továbbiakra. A keretünkben a fiatalság és a rutinosság elegye figyelhető meg, az ifjú titánoknak pedig tökéletes lenne, ha sikerülne elhódítani pályafutásuk első trófeáját."

 

A United 5-0-s előnyt szerzett az ausztriai első mérkőzésen, de a LASK szerdán este sokkolta a manchesterieket, amikor a második félidőben megszerezték a vezetést. A góljuk pedig ébresztőül szolgált, amelyre a Vörös Ördögöknek szükségük is volt.

 

"Úgy jöttek ide, hogy nem volt veszítenivalójuk és nagyon megnehezítették számunkra az első félidőt, de mi ragaszkodtunk a terveinkhez és végül sikerült továbbjutnunk a negyeddöntőbe" - tette hozzá Lingard.

 

"Kicsit túlzottan lazák voltunk, a góljuk pedig újra életet lehelt belénk a győzelem megszerzéséhez és végül ez sikerült is."

 

Lingard egyenlítése már második gólját jelentette egymás után második meccsén, miután a bajnoki bronzérmet és ezzel együtt a következő szezonbeli Bajnokok Ligája indulást biztosító Leicester City elleni zárófordulóban aratott Premier League győzelem során is eredményes tudott lenni.

 

 

Azonban Lingard elismerte, nem volt könnyű számára a helyzete befejezése.

 

"Néha az ilyenek a legnehezebbek. Nem tudod, hol vannak a védők, sok időd van, de közben pedig gyorsan kell gondolkodnod és fel kell mérned, hogy hol áll a kapus. Nem volt egy bombagól, de minden egyes napon elfogadnék egy ilyet."

 

"A gólok önbizalmat kölcsönöznek számodra. Nagyszerű, hogy ma este kezdő lehettem, emiatt pedig bizonyítani akartam."

 

Jesse elismerte, csalódott volt, amiért nyolc perccel a gólját követően lecserélésre került, de elfogadja Ole Gunnar Solskjaer döntését, a norvég menedzser pedig elégedett volt a középpályás teljesítményével.

 

"Minden egyes játékos tudja, hogy ha lehetőség kap, legyen szó tétmérkőzésről vagy egy edzésről, akkor bizonyítania kell és meg kell mutatnia, hogy mennyit ér" - mondta.

 

"Ismerem Jesse-t, már gyerekkora óta és tudom, hogy egy nagyon jó játékos, illetve egy kiváló személyiség, akit jó magunk között tudni."

 

"Tudja, hogy mit várunk tőle és azt is tudja, hogy ki kell állnia a menedzsere mellett, bármilyen döntést is hoz."

 

"Csalódott lennék, ha örömmel jött volna le a pályáról, mert az önbizalma egyre csak nő. Nagyon keményen dolgozik a befejezésein, különösen az utóbbi időszakban, én pedig boldog vagyok, hogy betalált."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások