A United idei asszisztkirályai

A gólpasszok esetében két játékos áll a házi ranglista élén.


Anthony Martial 23 találattal lett házi gólkirály, de emellett 9 asszisztot is kiosztott társainak a 2019/20-as idényben, pont annyit, mint Marcus Rashford.

 

Marcus 6 alkalommal készített elő a francia támadó számára, míg utóbbi 2-szer asszisztált az angol góljaihoz. Ez azt jelenti, hogy összesen 8-szor segítették ki egymást – 7-szer a Premier League-ben, ez 1992 óta a legtöbb, amit egy United-duó fel tud mutatni.

 

A Manchester United 2019/20-as idényének legjobb előkészítői:

 

Játékos Gólpasszok száma
Anthony Martial 9
Marcus Rashford 9
Bruno Fernandes 8
Juan Mata 7
Daniel James 6
Aaron Wan-Bissaka 4
Andreas Pereira 4
Fred 4

 

Annak ellenére, hogy Bruno Fernandes csak januárban tette át székhelyét az Old Traffordra, ebben a mutatóban 22 meccsen 8-nál állt meg, amelyek közül 5-öt az Európa-ligában jegyzett.

 

A tavaly nyári szerzemények is jól teljesítettek e téren, Daniel James 6-ot, Aaron Wan-Bissaka pedig 4-et mondhat magáénak. Ezzel az idei szezonban 19 United-játékos iratkozhatott fel a gólpasszosok listájára.

 

 

Miután Paul Pogba hosszas sérülése miatt a mérkőzések döntő többségét a partvonalon kívülről volt kénytelen figyelni, a legutóbbi két kiírásban szerzett első helyét idén át kellett adnia.

 

A Vörös Ördögök korábbi csatárai közül Wayne Rooney kétszer is elvitte a prímet e tekintetben, egyéni legjobbja 16 gólpassz.

 

A Manchester United legalább 16 asszisztig jutó játékosai 2000 óta:

 

Játékos Szezon Gólpasszok száma
David Beckham 1999/00 22
David Beckham 2000/01 18
Ryan Giggs 2003/04 18
Ryan Giggs 2001/02 17
Cristiano Ronaldo 2006/07 17
Wayne Rooney 2013/14 16

 

Az FBRef.com adatai alapján David Beckham az 1999/00-es szezonban zseniális számokat hozott, de Ryan Giggs sem szégyenkezhet, aki szintén kiemelkedőt nyújtott karrierje során. Kettejükhöz viszonyítva azért még bőven van mit letennie az asztalra a lista dobogósainak!


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!