Mit tesz majd hozzá Van de Beek a csapathoz?

Ole Gunnar Solskjaer szerint Donny van de Beek leigazolása elősegítheti a Manchester United góljai számának növelését.


A BBC Radio 5 Livenak nyilatkozva a norvég menedzser elárulta, miért tartja a holland válogatott játékost tökéletesen hozzáillőnek ahhoz a kultúrához, amelyet az Old Traffordon próbál meghonosítani.

 

Solskjaer odáig ment, hogy arra is utalást tett, miként kívánja integrálni Donny-t a csapatába - a gólszerzés pedig igen előkelő helyen szerepel a korábbi játékoslegenda kívánságlistáján újdonsült szerzeményével kapcsolatos elvárásai szempontjából.

 

"Amikor leigazoltuk Bruno Fernandest, tudtuk, hogy milyen típusú játékosra van szükségünk, most pedig Donny esetében is egy olyan játékossal erősítettünk, akire szüksége volt a keretünknek" - kezdte Ole.

 

"Ő egy olyan típusú személyiség, aki kiválóan illik a kultúránkba, a csapatunkba és fejleszteni fog rajtunk a következő szezonban és az azt követően években egyaránt."

 

"Donny egy sokoldalú játékos; nagyon intelligens, okos. Rengeteg energiával és lelkesedéssel van megáldva, folyamatosan fejlődik."

 

"Gólokat szerez, nekünk pedig ebben a tekintetben erősítenünk kell a középpályán. A csatáraink elég sok gólt jegyeztek az előző szezonban, jött Bruno, aki szintén többször eredményes tudott lenni, de az egész keretünkben növelni kellene a szerzett gólok számát, mert az eddigi termelékenységünk nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy harcban lehessünk az éllovasokkal."

 

"Ő hozzá fogja tenni a kreativitását, jól olvassa és érti is ezt a játékot. Látja az üres területeket és képes is oda a megfelelő időben megérkezni. A mozgása időzítésében szenzációs."

 

 

A Vörös Ördögök újdonsült 34-es számú játékosa már egy ideje Solskjaer radarán volt, hiszen felnőtt pályafutása első gólját éppen a norvég szakember korábbi klubja, a Molde ellen szerezte öt évvel ezelőtt egy Európa-liga mérkőzésen.

 

Attól a mérkőzéstől kezdve Ole egyre jobban és jobban megismerte Van de Beeket, mint játékost, bár azt is elárulta, hogy kihasználta futball kapcsolati hálóját is, amelyben nagy szerep hárult az Ajax ügyvezető igazgatójára, az egykori United kapusra, Edwin van der Sarra, aki különösen akkor tudott hasznos információkkal szolgálni, amikor a játékos karakteréről és a Unitedbe való beilleszthetőségéről érdeklődött.

 

"Igazából eléggé szorosan nyomon követtem Donny-t!" - tette hozzá a menedzser.

 

"Az első gólját az én akkori csapatom, a Molde ellen szerezte az Európa-ligában, 2015-ben. Döntetlent játszottunk egymással az Amsterdam ArenA-ban, ő pedig fantasztikus fejes gólt szerzett. Bátor volt!"

 

"Kedveltem a másokat is magával ragadó hozzáállását. Mindig mosollyal az arcán játszik, de vággyal és eltökéltséggel is."

 

"Ez is egy módja egy játékos megítélésének. Használnod kell a szemedet, de természetesen beszéltem Edwinnel és más olyan játékosokkal is, akik ismerik őt."

 

"Felhasználtam az őt ismerő emberek tudását és bíztam a megfigyelőinkben is a karaktere megítélésében."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások