Matic izgatott az új igazolások miatt
Nemanja Matic elmondása szerint már nagyon izgatott a Manchester United által az átigazolási időszak utolsó napján szerződtetett négy új játékos kapcsán.
A Vörös Ördögök megszerezték Edinson Cavani, Amad Diallo (aki majd januárban érkezik), Facundo Pellistri és Alex Telles játékjogát is a forgószélszerű utolsó 24 órában az átigazolási időszak utolsó napján, a szerb középpályás szerint pedig a szerzemények nagy lökést fognak adni a keret egészének.
"Mindig jó, ha új érkezők vannak a csapatnál" - kezdte a tapasztalt játékos.
"Minőségi igazolásaink voltak, úgyhogy majd meglátjuk, hogy mit lesznek képesek hozzátenni a csapathoz. Boldogok vagyunk; örülünk, hogy köztünk tudhatjuk őket. Remélhetőleg jól sikerül majd beilleszkedniük a csapatunkba és együtt trófeákat nyerhetünk velük."
A United átigazolási időszakának - amely Donny van de Beek Ajaxtól történt megszerzésével indult - egyértelműen legnagyobb nevű fogása a legendás uruguayi támadó, Edinson Cavani leigazolása volt.
Az egykori Paris Saint-Germain játékos nem lesz ismeretlen Matic számára, aki egykori klubjai, a Benfica és a Chelsea színeiben számos alkalommal került már szembe ellenfélként az El Matador becenevű csatárral.
Matic pedig azonnal egyértelművé tette, hogy a dél-amerikai gólvágót a futball világának legjobbjai között tartja számon.

"Játszottam már ellene néhányszor" - tette hozzá.
"Egy nagyon nagyszerű játékos. Mindig gólokat szerez. Úgyhogy remélhetőleg ezt ugyanúgy folytatni tudja nálunk is."
Amikor arról kérdezték, hogy a játékosok is ugyanolyan túlfűtött elvárásokkal voltak-e az átigazolási időszak utolsó napján, mint a szurkolók, Matic inkább óvatosan fogalmazott.
A 32 éves játékos szerint a hírek aznap gyorsan terjedtek az Aon Training Complex falai között, így a játékosok gyakran tisztában voltak már azzal, hogy milyen átigazolások állnak előkészítés alatt.
Matic elmondása szerint a játékosok izgatottsága akkor érkezik el, amikor az új szerzemények ténylegesen megérkeznek és csatlakoznak a keret munkájához.
"A klubon belül többé-kevésbé tudjuk, hogy mi általában a helyzet."
"Szóval nem kell újságokat olvasnunk ahhoz, hogy több információhoz jusson az aktualitások kapcsán."
"De mindig izgatottsággal tölt el bennünket, hogyha valaki érkezik és természetesen mindig jó új arcokat látni a csapatban, különösen ha olyan minőségi játékosokról van szó, mint akikkel most erősítettünk. Úgyhogy igen, boldog vagyok. Örülök a csapatnak és az új játékosoknak egyaránt."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Nemanja Matic
Edinson Cavani
Alex Telles
Facundo Pellistri
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |